Archívum

Eklézsia és helyi gyülekezet

Idén is megtartottuk a biatorbágyi gyülekezet szervezésében az Országos Férfi Találkozót november 23-án az Ó utcában. Az egész napos alkalom témája az EKLÉZSIA ÉS HELYI GYÜLEKEZET volt. Mintegy 90 férfitestvér találkozott itt az ország 9 gyülekezetéből, és Erdélyből is érkeztek testvérek az alkalomra. A találkozó házigazdája és a program levezetője Forró József testvér, a biai gyülekezet elöljárója volt, aki a Róm 5,5-tel köszöntötte a gyülekezetet: "Isten szeretete kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által.”
A bevezető igeszolgálatot Kovács József testvér Pilismarótról tartotta az Apostolok cselekedetei 20,17-28. versei alapján. Szemléletes példával kezdte az üzenetet: Jászberénybe autózott nemrég, és a város határába érve egy táblán a következő felirat fogadta őt és az arra autózókat: "VIGYÁZZATOK GYERMEKEINKRE!"

Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem

Idén 17. alkalommal került megrendezésre októberben a Miskolci Ifjúsági Konferencia, közel 130 résztvevővel. A hétvége témája a János evangéliuma 3,30 alapján a következő volt: „Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem”. Isten üzenetét Roger Brind testvérünk adta át, aki Wales-ből, Cardiff városából érkezett és rendszeres vendég Magyarországon. - Roger, kérlek, mesélj néhány dolgot magadról, a családodról és a hétköznapjaidról. - Nyugdíjas pedagógus vagyok, 37 évig dolgoztam az oktatásban. Emellett Isten vezetésével bejártam Közép-Kelet Európát, hirdetve Isten Igéjét. Feleségemmel 3 gyermekünk van és 6 unokánk. Habár gyermekeink és családjuk szétszórva élnek az Egyesült Királyságban, az unokák között nagyon szoros és jó kapcsolat van. A lányom és a kisebbik fiam mindketten a saját gyülekezetükben szolgálnak ifjúsági és diakónusi munkában, a másik fiam viszont még nem tért meg. Persze velük is nagyon jó a kapcsolatunk, és az ő kisfiát gyakran érdeklik Krisztus dolgai. Nagyon érdekes kérdései vannak, amiket ha feltesz az édesapjának, ő általában azt mondja neki: „Hívd fel a nagypapát és kérdezd meg tőle”.

A Vetés és Aratás 50 éves története

A Vetés és Aratás című evangéliumi folyóirat múltja több mint 50 évre tekint vissza. Az eredetileg németországi szerkesztésű lapot az 1990-es évek végén magyar szerkesztők vették át. Azóta a munka Egerben folyik. A folyóirat múltját, jelenlegi tevékenységét és jövőbeni kilátásait Soproni János felelős szerkesztővel tekintettük át. - Idézzük fel a Vetés és Aratás kezdeteit! Mikor és kikkel indult a folyóirat? - A folyóirat beindítása 1963-ban történt a németországi Stuttgartban. Alapítói közé tartoztak Kovács Árpád és Ungár Aladár. Ungár Aladár volt a lap felelős szerkesztője 1970-ig. A folyóiratot az a szükség hívta életre, hogy rendelkezésre álljon magyar nyelven, a magyar emberek számára egy evangéliumi folyóirat.

Új köntösben

Idén szeptembertől - 4 éves szünet után - új, elektronikus köntösben jelentkezik az Élő Gyülekezetek folyóirat, amely megújult külsőt ad kétesztendős gyülekezeti honlapunknak is.
Bizony, évtizedeket kell már említeni, amikor az Élő Gyülekezetek című folyóiratunkról beszélünk. Az 1998 és 2009 között megjelent 46 számban rendszeresen olvashattunk hitmélyítő tanításokat, könyvajánlókat és gyülekezeti híreket. Ez utóbbi tette leginkább sajátunkká a lapot, hiszen általa a Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetek közösségi életébe kaphattunk betekintést, miközben az újság terjesztési hálózata önmagában is kapcsolatot jelentett az ország gyülekezetei között.

Bemerítkezés Dömösön

Augusztus vége egyúttal a nyári programok, a kánikula végét és az iskolakezdés előszelét jelenti. Meg a – most már hagyományosan – Dömösön megrendezett bemerítkezés idejét is.
260 résztvevő, 13 bemerítkező és 6 gyülekezet, na meg jó néhány vendég együttműködésével vasárnap, augusztus 25-én 10 órakor a Biblia Centrum nagy sátra alatt vette kezdetét az ünnepség. A kenyértörési alkalmat megelőzte a bemerítkezők bizonyságtétele. Egyik-másik történet szívbe markolóan szemléltette Isten atyai szeretetét. Amikor a boldogság keresésében egyesek mélyen belegabalyodtak saját életük járhatatlan útvesztőibe, Isten szeretettel hívta, mentette ki őket, nem szemrehányással, hanem gyengéden segítve leporolni életükről maguk választotta régi létük romboló nyomait, következményeit. Ő az, aki igazi közösségbe hív Önmagával, de egymással is.

Köszöntést hozok: Skóciából

Az Úrtól kapott ajándékként családunk Skóciában tölthetett egy hetet ezen a nyáron barátaink meghívására. A táj megkapó szépsége és a helyi nevezetességek említése önmagában is hálára adnak okot, de még inkább Istenünk gondviselése és a testvéri szeretet, amit folyamatosan megtapasztalhattunk. Az út során felkerestük a GLO európai központját, és egy igazán rendhagyó gyülekezeti alkalmon is részt vehettünk. Ezekről a helyekről hozom a köszöntést, és megkísérlek némi betekintést adni Skóciában élő testvéreink életébe az alábbi képes beszámolóval.
A Keresztyén Testvér Gyülekezetek (Brethren Assemblies) múltja Skóciában közel kétszáz éves már, hiszen az egyháztörténelmi gyökerek éppen a szomszédos Írországba és Angliába vezetnek.

Forró József: Tisztaság

Forró József testvérünknek 2013-ban jelent meg Tisztaság - a Bibliában és általában című könyve, amelyet szeretettel ajánlok mindenki figyelmébe.
Az ember életének alapvető igénye van a tisztaságra, mely egy olyan életszükséglet, ami jót és egyúttal derűt, örömöt is áraszt. A tiszta szó jelentéstartalma igen sokrétű, át meg átszövi testi, lelki, szellemi életünket. Szemléltetésül hadd álljon itt néhány kifejezés: tiszta búza, tiszta tudat (nem beteges), tiszta munka, tisztába jön valamivel (megért), tiszta életű (erkölcsös). Jó lenne, de az ember nem képes állandósítani sem önmagában, sem környezetében a tisztaságot, újra és újra megtisztításra szorul.
Sokféle tisztátalanság van a világban, ezek között a legagresszívebb a bűn. Az embernek nincs hatalmában az, hogy a bűntől önmagát megtisztítsa, egyedül Jézus Krisztus vére tisztít és szabadít meg bűneinktől.

ELF 2013 - Wisla

Idén az ELF (European Leadership Forum, vagyis az európai keresztyén vezetők találkozója) Egerből a lengyelországi Wislába költözött. Az európai misszióért elkötelezett szervezők itt találták meg azt az alkalmas konferenciaközpontot, ahol 43 országból 750 evangéliumi szolgatárs találkozhatott, építhetett új kapcsolatokat, bővíthette ismereteit a sokrétű előadások által. A 2013. május 25-30. között megrendezett eseményen Lemperger Róbert és Balogh Péter képviselték a Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezeteket. Egy ilyen héten számos áldást nyerhet az ember. Ezek közül a testvéri összetartozás értékét ragadja meg az alábbi interjú, amelyet a brit testvéreinkkel, Samuel Gibson és felesége, valamint Mark Davies-szel való találkozás inspirált.

UFO vs. EFO

Ahogy végigfuttatom a szememet az íróasztalom fölötti polcon, hirtelen több mint 30 féle bibliafordítást számolok össze. Isten Beszédét - így, nagybetűvel - nagyon fontosnak tartom, nemcsak az emberiség, hanem a saját életemben is. Ha nem így lenne, nem foglalna el ilyen tisztes helyet a polcaimon. Ráadásul az UFO és az EFO folyamatosan az íróasztalomon vagy éppen az éjjeliszekrényemen van. Éppen ezért arra gondoltam, hogy apránként végigmennék az összes példányon. Mesélnék a történetükről, és véleményt formálnék arról, melyik miért hasznos (mert olyan, hogy haszontalan, nem létezik). Most hármat tárnék az olvasó elé: az új fordítású, Bibliatanács által először 1975-ben kiadott, majd 1990-ben átdolgozott, ma már igen elterjedt, modern fordítást és a két EFO-t, vagyis az ún. egyszerű fordítást. Az új fordítás (vagy más néven UFO) nagy áttörést jelentett 1975-ben protestáns körökben. Akkoriban ugyanis reformátusok, evangélikusok, szabadegyházak szinte kizárólagosan a Károli Gáspár által a 16. században készített, aztán 1908-ban átdolgozott fordítást használták (bocsánat, Erdélyben a Kecskeméthy szövegváltozatok is terjedtek – de erről később).

Menny és pokol

Az elmúlt hétvégén egy érdekes gyülekezeti konferencián vettem részt Wiedenestben: Bibliai profil elmélyítése - menny és pokol újra beszédtéma.

Menny, pokol és örök élet központi fogalmak az Újszövetségben, azonban sok kortársunk számára jelentőségüket vesztették. A túlvilági életbe vetett remény, ahol már nincs többé szenvedés, igazságtalanság és bántalmazás - nem is annyira attraktív elképzelés. Az "itt és most" számít. Az emberek gyors megoldásokat keresnek, melyek a testi és lelki szenvedéseket azonnal legyőzik. A paradicsom már nem a mennyben, hanem itt a földön elérhető kell, hogy legyen. Ugyanígy sokan meg vannak győződve, hogy a pokolban igazi "party" kezdődik, ezáltal vonzóbb hely, mint a menny.
A kérdés, hogy mi jön a halál után, mint kapcsolódási pont, érezhetően kiszolgálta magát. Aki a pokolról, mint örök kárhozatról beszél azok számára, akik nem hisznek Jézusban, diszkrimináció gyanúja alatt áll. Új kapcsolódási pontokra van szükségünk... Közérthető képekre, mindenekelőtt a mennyről - hogy a bibliai kijelentések a mennyről és a pokolról újra megérintsenek minket.

Oldalak