Bizonyságtétel
címkével ellátott tartalmak
Búcsú Nehézy Sándortól2016-ban egy sokak által ismert és szeretett testvérünktől vettünk földi búcsút: Nezézy Sándortól. Az alábbi költeményben Huba István rímekbe szedve emlékezik meg róla Petőfi stílusában. Pista bácsi versei minden év végén szerepet kapnak a miskolci gyülekezet szilveszteri alkalmán, amikor az adott... |
|
Bízni, futni, járni, ellankadni, megújulniAzt hiszem, máris tudja kedves olvasóm, melyik igeversből vettem a fenti szavakat: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok,futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40,30... |
|
Afrika négy szem közt... vagyis inkább négy szemmel: egy férfi és egy nő, férj és feleség. A Maszárovics házaspár 2014. szeptembere óta egy éves szolgálatát tölti Zambiában, a lunda népcsoport között. Zoltán orvosként az ottani missziós kórházban, Éva főállású családanyaként és részben vasárnapi iskolai tanítóként... |
|
Az élet iskolája"a gyakorlat olyan jó tud csak lenni, mint a mögötte meghúzódó elmélet" Letelt a 3 év, szeretnénk egy kis beszámolóval szolgálni - és egyúttal köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben az időben szellemi vagy anyagi támogatással kísértek minket. A felújított akadémia főépülete Egy pár évvel... |
|
Isten megtartó és gondviselő szeretete életembenSzüleim hatodik gyermekeként 1928-ban születtem Rákoscsabán. Amikor édesapám meghalt, 3 évesen a nálam 20 évvel idősebb, hívő nővéremhez kerültem a csallóközi Somorjára, ami akkor Csehszlovákiához tartozott. Ott jártam magyar nyelvű iskolába. Születésem után reformátusnak kereszteltek. Jártam... |
|
Diakónia – a segélynyújtás hálózataFlesch Károly (Carl Flesch) testvérünk Budapesten született, és fiatal korban lett Isten gyermekévé. A Keresztyén Testvér Gyülekezet kezdeti szakaszában kapcsolódott a közösséghez, ahol Kiss Ferenc, Berliner Hugó és Ungár Aladár tanításai által növekedhetett a hitben. A történelmi viharok közepette... |