Idén 17. alkalommal került megrendezésre októberben a Miskolci Ifjúsági Konferencia, közel 130 résztvevővel. A hétvége témája a János evangéliuma 3,30 alapján a következő volt: „Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem”. Isten üzenetét Roger Brind testvérünk adta át, aki Wales-ből, Cardiff városából érkezett és rendszeres vendég Magyarországon.

  
Roger, kérlek, mesélj néhány dolgot magadról, a családodról és a hétköznapjaidról.
Nyugdíjas pedagógus vagyok, 37 évig dolgoztam az oktatásban. Emellett Isten vezetésével bejártam Közép-Kelet Európát, hirdetve Isten Igéjét. Feleségemmel 3 gyermekünk van és 6 unokánk. Habár gyermekeink és családjuk szétszórva élnek az Egyesült Királyságban, az unokák között nagyon szoros és jó kapcsolat van. A lányom és a kisebbik fiam mindketten a saját gyülekezetükben szolgálnak ifjúsági és diakónusi munkában, a másik fiam viszont még nem tért meg. Persze velük is nagyon jó a kapcsolatunk, és az ő kisfiát gyakran érdeklik Krisztus dolgai. Nagyon érdekes kérdései vannak, amiket ha feltesz az édesapjának, ő általában azt mondja neki: „Hívd fel a nagypapát és kérdezd meg tőle”. Fel is szokott hívni, és olyan dolgok érdeklik, mint pl „Ki teremtette Istent?”, vagy „Hogyan teremtette Isten a világot?”.

képek a Miskolci Ifjúsági Konferenciáról

 
Nyugdíjasként még mindig foglalkozol a misszióval?
Valójában, amikor tanárként dolgoztam az iskolában, illetve Kelet-Közép Európát jártam, rá kellett jönnöm, hogy nehéz egyszerre csinálni a kettőt, ezért kértem a korai nyugdíjazásom, hogy a misszióban jobban el tudjak mélyülni. Ezt jelenleg egy kis csapattal végezzük – 4-en vagyunk férfiak és a feleségeink –, akik szintén keresztyén körökben látnak el feladatokat. A legnagyobb munka, amit közösen végzünk, a Nemzetközi Biblia Konferencia (International Bible Conference) szervezése.
Az elmúlt néhány évben ezt Dömösön rendeztük meg. A programban szerepel bibliatanulmányozás, beszélgetések, szemináriumok és persze egy kis pihenés is. Nagy a látogatottsága, idén is több mint száz résztvevője volt.

Pontosan mióta látogatod Kelet Európát?
Először 1969-ben jártam a térségben, amikor Csehszlovákiába utaztunk. Ott találkoztunk egy keresztyén házaspárral, akik meghívtak minket újból. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi voltunk a válasz az imádságukra, ugyanis ők Biblia csempészéssel is foglalkoztak. Nagyon örültek, hogy olyan keresztyénekkel találkoztak, akikkel szorosabb kapcsolatban lehetnek, és együtt tudják az Igét tanulmányozni. Nagyon sok látogatójuk volt Kelet-Németországból, Magyarországról, Lengyelországból és a Szovjetunióból, és így kerültünk mi is kapcsolatba ezekkel az országokkal, így Magyarországgal is, ahol először 1971-ben jártunk.

2013. okt. 18-20-ig megrendezésre került a minden évben esedékes ifjúsági konferencia.

Mindig nagy öröm a miskolci ifjúságnak és a gyülekezetnek, hogy fiatalokat fogadhatnak magukhoz az ország különböző tájairól, illetve a határon kívülről. Pénteken a miskolci testvérek órákkal a kezdés előtt kezdtek készülni a vendégek fogadására. Az előadónk, Roger Brind, aki Nagy-Britanniából érkezett közénk, Jézus Krisztus életéről tartott előadásokat, amikből épülhettek a fiatalok. Szombaton nemcsak igei útravalót, hanem finom ebédet is kaptunk, a nőtestvérek, valamint ifj. Madarász Lajos és Madarász László szakácsok jóvoltából. Kiscsoportos beszélgetéseken érett hívő testvérek segítségével különböző témákról beszélgettek a fiatalok. Az esti alkalmon bemutatkozott a VISZ gyermek misszió és a WOL Élet Szava Alapítvány, akik szolgálatra buzdították fiataljainkat. Az igehirdetés után bizonyságtételekre volt lehetőség, és miután felszólítás történt az életünk odaszánására, 22 fiatal szánta oda életét újra Krisztusnak! Vasárnap a konferencia résztvevői a miskolci gyülekezettel együtt emlékeztek meg a kereszthalálról, majd együtt hallgattuk meg az utolsó előadást. A konferenciát egy nagy közös ebéd zárta.
Madarász Debóra beszámolója a konferenciáról

 
Hogyan kerültél kapcsolatba a kelet-európai testvérekkel?
Amikor a szovjetek bevonultak Csehszlovákiába 1968-ban, egy missziós csoport tagja voltam, akik szórólapokat vittek egy faluba, ahol missziózni készültünk. Miután elvittük a szórólapokat, összegyűltünk, hogy imádkozzunk a közelgő missziónkért, de annyira megérintett mindenkit, ami Csehszlovákiában történt, hogy értük is imádkoztunk és az ott élő keresztyénekért. Arra jutottunk, hogy egy dolog imádkozni emberekért és egy másik dolog tenni értük valamit. Így abban maradtunk, hogy mindannyian hazamegyünk, imádkozunk és hat hét múlva újra találkozunk, hogy megbeszéljük, tudunk-e valamit tenni. Amikor újra találkoztunk, csodálatos volt látni, hogy hatan készek voltunk útra kelni. Ez visszatekintve kicsit őrültségnek tűnik, mert a feleségemmel épp babát vártunk. Egy másik társunk és felesége szintén babát várt. Ezért próba elé álltunk Isten elhívásával. Először is meg kellett tudnunk, hogy nem veszélyes-e csecsemőket vinnünk magunkkal. A második próbát pedig az jelentette, hogy nem volt autónk, amivel elindulhattunk volna. Ezért azt kértük Istentől, hogyha úton akar látni minket, akkor valaki adjon kölcsön nekünk egy autót. Egy orvos ismerősünk megnyugtatott, hogy ameddig a csecsemő anyatejen él, addig semmi probléma nem lehet. Aztán egy testvér odajött hozzánk és azt mondta, hogy Isten arra indította őt, hogy kölcsönadja az autóját a nyárra. Elmentem ahhoz a barátomhoz, aki már járt Csehszlovákiában, és ő megadta egy családnak a címét, akiket ajánlott, hogy látogassuk meg. A probléma az volt, hogy a címben szereplő város nem szerepelt semmilyen térképen, mert egy uránbánya volt ott, és a kommunizmus idején nem szerették volna mindenkivel tudatni, hogy merre vannak uránbányák. Szóval volt egy címünk, egy képeslap a faluról, hogy hogyan néz ki, és nagyjából megmutatták, hogy merre található. Hogy rövidre fogjam, végül megtaláltuk a falut, és megérkeztünk. Arra számítottunk, hogy egy rendezett, angolos falu lesz, szép, olvasható utcanevekkel, házszámokkal. Ehelyett a falu első háza 4-es számú volt, a második 1066. A legtöbb házszám pedig a ház építési idejét mutatta. Az egyetlen dolog, amit tudtunk, hogy a ház az állomás közelében van, ezért megkerestük az állomást. Odaértünk, imádkoztunk, és mire felnéztünk, a testvér, akihez indultunk, az autó mellett állt. Ő ugyanis észrevett bennünket és az autó brit rendszámát, és rájött, hogy hozzá érkeztünk.
Minden, amit azóta tettünk egész Kelet-Közép Európában, ennek a találkozásnak és kapcsolatnak az eredménye. Ezért jöttünk Magyarországra, Erdélybe, Kelet-Németországba, Lengyelországba és Ukrajnába is.

Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a fiataloknak az Egyesült Királyságban?
Manapság egyre inkább hanyatló keresztyén társadalomban élünk Nagy-Britanniában. Emellett valószínűleg a világ vezető ateistája él országunkban, Richard Dawkins, akinek a tevékenysége nyomán rengeteg emberben vetődik fel a kérdést, hogy jogos-e egyáltalán fiatalokat tanítani a keresztyénségről. Azt állítja, hogy ez valójában egy agymosás a gyerekek számára. Hála Istennek azonban szintén Nagy-Britanniában van a legnagyobb ellenzője, a Testvér Gyülekezetből származó John Lennox, aki biztos, hogy járt már itt, Miskolcon. Ő nagyon erősen szembeszáll Dawkins érveivel. Nagyon gyakran, ha értelmiségi fiatalok között vagyok, szívesen beszélgetnek a Dawkins és Lennox között folyó vitáról. Afelől viszont sajnos nincs kétség, hogy az Egyesült Királyság hanyatló keresztyén karaktere a legnagyobb probléma, amellyel a fiatalok szembesülnek.

Roger Brind, a konferencia előadója

Mit tudnál tanácsolni a magyarországi fiataloknak tapasztalatod alapján? Mivel kell tisztában lennünk, milyen trend figyelhető meg Nyugaton?
Nagyon fontosnak tartom, hogy megadjuk a fiataloknak azokat a fegyvereket, amelyekkel hatékonyan szembeszállhatnak a támadásokkal. Hasonló ok miatt választottam most a konferencia témájául védőbeszédként megközelítve János evangéliumát Jézus életéről. Amit János megírt, azt azért írta meg, hogy megmagyarázza saját hitét, és ez segítségül lehet számunkra megalapozni és megerősíteni a mi hitünket. Szerintem jó a fiataloknak felismerni azt, hogy a hitünk elleni legtöbb támadás a keresztyén hit téves értelmezésén alapul. Nagyon erősen képviselem – ahogy ezt a konferencián is átbeszéltük –, hogy amit az embereknek bemutatunk Jézusról, az jó hír. Úgy érzem, hogy nagyon támogatnunk kell a fiatalokat, hogy olyan hitük legyen, amely dolgozik otthon, dolgozik a munkájuk során, dolgozik a pihenésük alatt és dolgozik a gyülekezetben.

És végül hogyan érezted magad a konferencián? Mi volt a benyomásod a hétvégével kapcsolatban?
Nagyon sokat bátorított a fiatalok visszajelzése, válaszai a konferencia alatt. Mindig nehéz egy ifjúsági konferencia előtt, hogy milyen hangnemet, milyen szintet válasszunk a mondandónkhoz. Számomra egyre tisztább, hogy ne úgy közelítsünk a fiatalokhoz, mintha buták lennének, hanem sokkal inkább úgy kell velük foglalkozni, mint bárki más felnőttel, és olyan tisztán közvetíteni számukra is az igazságot, amennyire csak lehet. Szombat este, amikor felhívást kaptak a résztvevők, hogy jelezzék, ha valamilyen döntést, elhatározást hoztak és változtatni akarnak életükön, sokkal többen álltak fel, mint amennyit vártam. A tény, hogy ennyien válaszoltak a felhívásra, nagy bátorítás volt számomra. Hasonlóképp a sok beszélgetés a szünetekben bátorító volt abban az értelemben, hogy a fiatalok annyira őszinték és nyíltak voltak. És jó kérdéseket tettek fel. Egy lány például azt kérdezte: „Miért gondoltad, hogy fontos beszélned a lábmosásról?” Azt mondtam, azért, mert keresztyénként hiszem, hogy egymást kell szolgálnunk. Az a felállás, hogy a nagyfőnökök csak ülnek és osztogatják a tennivalókat, olyan messze van a bibliai felfogástól, amennyire csak lehet. És mivel idősebb vagyok, ezért úgy érzem, hogy ebben segíthetek az elöljáróknak, hogy felismerjék, nem tekintélyelvű vezetők, hanem szolgavezetők.