Most épp a CEF (Magyarországon VISZ) európai központjában, Svájcban, Kilchzimmerben találkozhattam Czesław Bassarával, aki jelenleg a misszió utazó tanítója. Európa 14 országából 24 CEF/VISZ munkatárssal együtt készülünk a nyárra tervezett 3 hónapos Vezetőképző Tanfolyamokra. Czesław Jeremiás könyvéből tanít bennünket, hogy mennyire fontos: teljes életünket szánjuk oda a szolgálatra.

Legutoljára az európai keresztyén vezetők találkozóján (European Leadership Forum) találkozhattak veled a magyarországi testvérek, ahonnan küldted is köszöntésed. Szeretnénk, ha a Testvér Gyülekezetek blogján megjelenhetne bizonyságtételed.

Igen, jól emlékszem a konferenciára. Szerettem volna most is elmenni, de épp akkor Kambodzsába utazom. De örömmel megyek legközelebb!

Mielőtt bepillanthatnánk a szolgálatodba, hadd kérdezzünk a megtérésedről.

Auschwitzban születtem. Ez a város az emberi nem szimbóluma. Megmutatja, milyen az ember Isten nélkül. Ennek arra kellett volna emlékeztetnie, hogy ki vagyok én Isten nélkül, de nem így történt. A szüleim hívők voltak. Az otthonunkban működött a nyitott Testvér Gyülekezet, amelynek én egyáltalán nem örültem. 15 évesen elhatároztam: nem járok többé a gyülekezetbe. Abban az időben lettem a Fiatal Kommunista Szövetség (Mo.-n KISZ) vezetője. Az édesanyám imádkozott értem, az édesapám pedig Isten Igéjéről beszélt nekem, de teljesen elutasítottam az evangéliumot. Egy napon készítettem egy kis bombát, amelyet a házunk pincéjében helyeztem el. Úgy időzítettem, hogy pont a kenyértörési alkalmon robbanjon fel. Nem akartam senkinek ártani, csak azt szerettem volna, hogy a hívők hagyják el az otthonunkat. A bomba felrobbant, kiszakította az ajtót és kitörte az ablakokat. Isten kegyelméből senki nem halt meg, pedig meghalhattak volna. Az egyetlen dolog, amit elértem ezzel, hogy mindenki elkezdett értem imádkozni. Az igazi hívőket nagyon nehéz legyőzni. Én gyűlöltem őket, ők szerettek engem. Én bombát gyártottam nekik, ők imádkoztak értem. Ennek eredményeként fél év múlva, 1965-ben elmentem egy gyülekezetünk által szervezett táborba. Ebben a táborban, amikor már 17 éves voltam, Isten megszólított engem. Isten Igéjének a hatására megértettem, hogy bűnös vagyok, és megváltásra van szükségem. Egy lelkigondozói beszélgetésben segítettek engem a megtérésemben. Haza pedig már egy teljesen új ember érkezett. Hamarosan bemerítkeztem, és 6 héttel később vasárnapi iskolai tanító lettem. Ez nagyon gyorsan történt, de nem voltak tanítók. Ekkor kezdtem el gyerekeket tanítani. Mindez már 49 éve történt, és ma is, ha országról országra utazom, mindenütt tanítom a gyermekeket, vagy gyülekezeteket tanítok a gyerekekről, vagy tanítókat képezek arra, hogy gyermekeket tanítsanak. És mindez Auschwitzban kezdődött.

Hogyan kaptad elhívásodat a misszióba?

A gyülekezetünk egyik vénje a vállamra tette a kezét, és ezt mondta: „Mostantól te fogod tanítani a gyerekeket.” Nekem ez olyan volt, mint egy mennyei hang. Később rájöttem, hogy nagyon élvezem ezt a szolgálatot. A gyerekek is szerettek, és a szülők is bátorítottak. Aztán már nemcsak a gyülekezetben tanítottam, hanem Örömhír Klubokat is indítottunk (Családoknál vagy egyéb helyszínen megtartott, rendszeres gyermekprogram a gyülekezetbe nem járó gyermekek részére. Tóth Melinda megjegyzése). 4 évvel később vettem részt először CEF (VISZ) képzésen, és ott találkoztam először a misszió munkatársaival. Ők arra bátorítottak, hogy szervezzek meg egy nagy konferenciát Lengyelországban, Varsóban. 1976-ban, 11 évvel a megtérésem után jutottam el Kilchzimmerbe, missziónk európai központjába, ahol elvégeztem a három hónapos Vezetőképző Tanfolyamot (VKT). Itt kaptam pecsétet arra, hogy a gyermekek evangélizálásának szenteljem az életem. Később több országban segítettem a képzésekben, a szolgálat beindításában. Így kerültem el Magyarországra is, ahol nagyon sok kedves barátot ismertem meg: pl. Csikós Mihályt, aki hosszú évekig a magyarországi szolgálat vezetője volt.

Hogyan fogadták gyülekezetedben azt, hogy teljes idejű misszionárius szeretnél lenni?

Először gyanakvóak voltak. A Testvér Gyülekezetekben nincs fizetett pásztor. Nem volt nálunk hagyománya annak, hogy valaki, felhagyva polgári foglalkozását, teljes idejű misszionárius legyen. Kémikusnak tanultam, de megértettem, hogy ott egész életemben csak mérget gyártanék, én viszont az örök élet üzenetét akartam továbbadni. Megszakítottam tanulmányaimat, így tulajdonképpen lemondtam arról, hogy karriert építsek. Pedig mérnök lehettem volna, aki, mint tudjuk, elég jól keres. Ez volt a vezetők első és fő kérdése: „Lehetetlen, hogy ne legyen világi munkád! Hogyan fogsz megélni?” Csak azt tudtam válaszolni, hogy nem tudom.

Abban az időben nem kaptunk nyugatról segítséget. Nem is tudtam erről a lehetőségről. Volt egy földünk, ahol zöldségeket termesztettünk. A zöldségek biztosították a kenyerünket. Később jött az ötlet, hogy gombát termesszünk. Ezzel volt egy nagy probléma. A gomba nagyon hamar megnő. Akár fél tonna is megterem egy nap. De emlékszem egy vasárnapra, amikor bemerítési alkalmon kellett szolgálnom a gyülekezetünkben. Az istentisztelet előtt már vágtuk a gombát, majd gyorsan lesúroltuk a kezünket, és elmentünk a gyülekezetbe. Én hirdettem az Igét, de a fejemben csak ez járt: gomba, gomba, gomba… Alighogy befejeződött az alkalom, el sem köszöntem a testvérektől, már rohantam haza. Folytatni kellett a munkát, mert a gombával nem lehet várni, mindig időben kell levágni. Aznap délután 4 órakor eljöttek a fél tonna gombáért. Este, amikor leültünk a feleségemmel, feltettük magunknak a kérdést: „Mit csinálunk mi?” Gazdagok voltunk. Megvolt mindenünk, ami az akkori fiataloknak egyáltalán nem volt: bútor, mosógép… Aznap este hoztunk egy döntést: „Viszlát, gomba!”

Újra jöttek a hívők a kérdéseikkel: „Miből fogtok megélni?” Isten mindig gondoskodott rólunk. Bibliaiskolákban tanítottam, jártam gyülekezetről gyülekezetre. Ebben az időben kezdett a gyülekezetekben megfogalmazódni, hogy talán segíthetnénk Cesław-nak. Mindig elég volt, amit kaptunk. És ez így van ma is. Sőt! Még inkább! Hiszen manapság rengeteget utazom: Afrikába, Ázsiába, Kínába, Nicaraguába. Istené a dicsőség, amiért soha nem kellett lemondanom egyetlen utat sem azért, mert nem jött össze a pénz az útiköltségre. És tudod, kik támogatnak engem? Özvegyek, idős nyugdíjas nénik. Ez egy csoda!

Úgy tudom, különleges feladatod van most a CEF-nél. Mivel foglalkozol pontosan?

Voltam a CEF lengyelországi, majd kelet-európai vezetője is. Most a misszió utazó tanítója vagyok. Konferenciákon, bibliaiskolákban, képzéseken tanítom a gyermekek tanítóit, bátorítom a gyülekezeteket a gyermekszolgálatra. Bővebb információ található a honlapunkon (www.proword.eu). Ha valaki kész imádkozni ezért a szolgálatért, itt kapcsolatba is léphet velünk.

Lengyelországban a CEF (VISZ) hogyan segíti a Testvér Gyülekezet belső és missziós munkáját?

Elmondhatom, hogy ma a CEF egy nagyon jól ismert és elismert szervezet Lengyelországban. A misszió a legnagyobb támogatást a Testvér Gyülekezetektől kapja. 40 évig tartott, mire ez kialakult. De megérte kivárni. Mára a Testvér Gyülekezetek a más felekezetekből jövő CEF munkatársakat is támogatják. Ez is csodálatos!
Sokan elvégzik a CEF gyermekmunkás-képzéseit, sőt, ők maguk szerveznek ilyen tanfolyamokat. A Testvér Gyülekezetek már 4 teljes idejű munkatársat küldtek a lengyelországi szolgálatba. Engem, a feleségemet, Bogdán fiamat és a feleségét már nemzetközi szolgálókként tartanak számon. Így összesen nyolcan vagyunk ilyen gyülekezti háttérből.

A lengyelországi Testvér Gyülekezetek mennyire nyitottak a misszióra, a gyülekezetbe nem járó gyermekek felé?

Évközben rengeteg Örömhír Klubot, nyáron 5 Napos Klubot (5 egymást követő napon tartott, szabadtéri, evangélizációs gyermekprogram. Tóth Melinda megjegyzése), tábort szerveznek a gyülekezetbe nem járó gyermekeknek. Nagy felelősséget éreznek irántuk, és fel is veszik ennek a szolgálatnak a terhét, hiszen önmaguk szervezik meg ezeket a programokat. A CEF már csak az irodalmi anyagokat és a képzést biztosítja. Tavaly Krakkóban szerveztek egy hatalmas konferenciát gyermekmunkásoknak, amelyet egy az egyben ők szerveztek és vezettek le. Erre az alkalomra több könyvemet is a Testvér Gyülekezet adta ki (a három könyv címe: Istennek ajánlom a gyermekemet, Gyermekek csapdában, Támadás a gyermekeink ellen).

Van-e olyan tapasztalatotok, hogy az Örömhír Klubban megszólított gyermekek és a családjuk elkezdtek gyülekezetbe járni, vagy akár egy új kis gyülekezet plántálódott a gyermekmunka nyomán?

Abszolút! Sőt, vannak olyan vezetőink, akik Örömhír Klubban vagy CEF-táborban tértek meg. Mára már a harmincas, negyvenes éveikben járnak, de még mindig emlékeznek arra, mit tett értük a CEF. Ez az oka annak, amiért a missziót támogatják.

Milyen rövid üzenetet küldenél a magyarországi testvéreknek?

Nekünk, Testvér Gyülekezeteknek nyitottnak kell lennünk! Mire kell nyitottnak lennünk? Isten felé, az Ő szava felé és az emberek felé, különösen is a gyermekek felé. A gyerekek nem várhatnak sokáig. A magyar gyerekek is egyre idősebbek lesznek, és nagyon nehéz megnyerni őket, amikor már túlságosan bezárkóznak. Mi nagyon sokszor csak a saját gyülekezetünkről gondolkodunk. Ilyenkor megöljük magunkat! Meghalunk! De Istennek nem ez a terve! Istennek az a terve a hívőkkel és a gyülekezetekkel, hogy éljenek. Legyünk nyitottak Isten felé, az Ő szava felé, és legyünk nyitottak arra, hogy elinduljunk az emberek közé! Azt gondolom, általában jellemző probléma a gyülekezeteinkben, hogy bár nyitottak vagyunk Istenre (vágyunk Isten áldásaira), az Ő szavára (hiszen azt prédikáljuk), néha túl zárkózottak vagyunk akkor, amikor a körülöttünk élő gyermekekről kellene gondolkodnunk. Ezért ahelyett, hogy egyre többen jönnének a gyülekezeteinkbe, egyre kevesebben jönnek. És ha ez folytatódik, a gyülekezeteink meghalnak. Az első Testvér Gyülekezetek növekedtek. Tudod, miért? Mert misszióztak a gyermekek között. Müller György nagy példa erre. A missziós gyermekmunka testvérgyülekezeti hagyomány volt, és mi ezt elfelejtettük. Tartsunk bűnbánatot, és induljunk el a gyermekek közé! Legyünk nyitottak Isten felé, az Ő szava felé és a gyermekek felé!