Gyakran kerül elő ez a kérdés, sokszor inkább állítás formájában, miszerint a négy evangélium nem megbízható beszámoló a keresztyénség eredetével kapcsolatban, mert sok más „evangélium” is íródott, ami közül az egyház hatalmi érdekeinek megfelelően választotta ki, szerkesztette meg a Bibliában található négy evangéliumot.

 
Egy népszerű magyar internetes portálon is megjelent egy cikk pár hónapja (2015.), ami szerint az Újszövetség számos korai, bibliai tárgyú szöveg több évszázados válogatásának, szerkesztésének az eredménye. Állításuk szerint a Jézus életéről és tanításairól alkotott kép csak az ötödik században vált egységessé.

A négy bibliai evangélium hitelességének kérdése a keresztyén hit alapjait érinti, ezért érdemes utánajárni, mi is az igazság. Nézzük most meg Dr. Peter J. Williams érveit, aki a cambridge-i Tyndale House igazgatója és a Cambridge-i Egyetem előadója!

A témával kapcsolatban Williams megjegyzi, hogy az emberek bizonyítékokat akarnak látni. A probléma azonban az, hogy a bizonyítás a történelem- vagy az irodalomtudomány esetében nem úgy működik, mint a matematikában vagy akár a filozófiában. A matematikában bizonyos szabályokat követve el lehet jutni következtetésekre, hasonlóan a filozófiához, ahol működik egyfajta formális logika. A hétköznapi élet azonban nem egészen így működik. Ezért Williams hangsúlyozza a következetesség elvét, vagyis azt, hogy az evangéliumok megbízhatóságának kérdésében ne várjunk el több bizonyítékot, mint általában a történelmi kérdésekkel kapcsolatban, vagy amit a hétköznapi életben elvárunk. Sok dolog a hétköznapokban nem bizonyítható matematikai úton. Vegyük azt a kérdést, hogy szeret-e engem valaki! Fontos tudni, hogy valaki szeret minket. Tudjuk-e bizonyítani? Azt tudjuk, hogy a szüleink sokat tettek értünk, de hogyan bizonyíthatnánk, hogy például mindezt nem önző érdekből tették? Az, hogy nem tudunk mindent matematikai úton bizonyítani, azt jelentené, hogy nem lehet ezekben hinni? Nem, hiszen valójában nagyon is logikus, ha hiszünk ezekben a dolgokban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján. Vannak módszerek, amikkel például megítélhetjük egy ember megbízhatóságát. Ezért az evangéliumokkal kapcsolatban is meg kell vizsgálnunk azokat a bizonyítékokat, amelyek a megbízhatóságukat igazolják.

Az Újszövetség ma ismert legősibb kézirattöredéke,
a Ryland papirusz,
János ev. 18,31-33, 2. század

Az evangélium terjedése

Az evangéliumokra vonatkozó bizonyítékok előtt nézzük meg, hogyan terjedt el a keresztyénség, ugyanis ez adja a hátterét annak, hogy hogyan értékeljük az evangéliumok megbízhatóságát. Nem keresztyén írók igazolják, milyen gyorsan terjedt a keresztyén hit.

Vegyük először Cornelius Tacitus római történetírót, aki már élt, amikor Kr. u. 64-ben nagy tűzvész pusztított Rómában! Írt arról, hogy valószínűleg Néró okozta a tüzet, és a keresztyéneket hibáztatta ezért. Írt arról, hogy milyen sok keresztyén van Rómában, és hogy üldözik őket a hitükért. Megerősíti, hogy a keresztyénség Júdeában kezdődött, és hogy Krisztusról nevezték el őket, akit Pontius Pilátus alatt feszítettek meg, aki ekkor helytartó volt Júdeában. Tehát kb. harminc év alatt a keresztyénség elterjedt Júdeából Rómáig.

Nézzük meg azt is, hogyan ír ifjabb Plinius, aki Bithünia, a mai Északnyugat-Törökország, helytartója (legatusa) volt! A császárnak írt levelében Kr. u. 112 körül arról ír, hogy milyen sok keresztyén él azon a vidéken. Arról is beszámol, hogy milyen egy keresztyén összejövetel, és hogyan tartják Krisztust Istennek, akit imádnak. Beszámolójából kiderül, hogy kb. 80 évvel Jézus halála után a keresztyénség lényeges elemei ugyanazok voltak, mint ma, tehát nem évszázadok alatt alakultak ki.

Ha a keresztyénség elterjedését vizsgáljuk, egy fontos következtetést levonhatunk: nem volt arra lehetőség, hogy új dolgokat csak úgy kitaláljanak, hozzátegyenek. Sokan gondolják úgy, hogy a kezdetek után sok minden hozzátapadt, átalakult a keresztyénség alapjaival kapcsolatban. Mondják, hogy először nem tanították Krisztus feltámadását, hanem ez csak később lett kitalálva. Mert – úgy érvelnek –, ha sokan adják tovább a történteket, akkor előfordul, hogy sokadik alkalom után eltorzul az üzenet. Így alakulnak ki a legendák.

A probléma ezzel az, hogy ha már 30 évvel Krisztus jeruzsálemi halála után Rómában és a birodalomban a keresztyénség annak ellenére elterjedt, hogy üldözték, akkor ez nem teszi lehetővé, hogy az üzenet megváltozzon. Azt is nehéz elképzelni, hogy hogyan terjedhetett volna el egyáltalán a Krisztus-hit, ha nincs meg a ma is ismert központi üzenete. Miért lettek volna hajlandók mártírhalált halni, ha nem hittek volna a feltámadásban, a feltámadt Krisztusban? Mivel ilyen gyorsan, ilyen sok ember ismerte meg az üzenetet, nem volt lehetőség a módosítására. Még akkor sem, ha lett volna egy mindent kézben tartó központi hatalom, ami ekkor még egyáltalán nem is létezett.

A négy evangélium

A médiában rendszeresen olvashatunk arról, hogy előkerülnek más „evangéliumok”. Miért részesítjük mégis előnyben a Bibliában található négy evangéliumot? Ezek azok, amelyeket Konstantin császár rákényszerített a népre a IV. században? Azt is mondják, hogy egy központi egyházi hatalom erőltette az emberekre a négy evangéliumot, hogy a IV. században volt egy nagy tanácskozás, a niceai zsinat, és talán azon választották ki a négy evangéliumot.

A történelem azonban másról tanúskodik. Tudjuk, hogy miről tanácskoztak Niceában, vannak feljegyzések, de az evangéliumok kérdése nem volt közöttük.

A valóság az, hogy a négy evangélium elfogadottsága nagyon nagy területen egyértelmű volt, mielőtt még bármilyen központi hatalom létrejöhetett volna, sőt a keresztyénség üldözött és hatalmi szempontból gyenge volt. Ha elmegyünk Dublinba, láthatjuk a négy evangélium egyik korai másolatát Az apostolok cselekedeteivel együtt. Ezek Kr. u. 225-ből eredetileg Dél-Egyiptomból származnak. Ez tehát igazolja, hogy már a niceai zsinat előtt 100 évvel megvolt a négy evangélium a mai formájában.

A mai Franciaországban, Lyonban Iréneusz volt a püspök. Kr. u. 185 körül olyan természetességgel írt a négy evangéliumról, mintha a négy évszakról vagy a négy égtájról írna. Ennek alapján nehéz elképzelni, hogy bármi mást tekinthettek evangéliumnak ezeken kívül. Iréneusz Polükarposz tanítványa volt, aki János apostolé, aki pedig Jézusé. Az élete nem egy kényelmes egyházvezetői élet volt. Ahogy az elődje, ő is mártírhalált halt a hitéért. Látjuk, hogy nincs nagy időbeli távolság az eredeti üzenettől, és a sokat emlegetett hatalmi érdek szóba sem jöhet.

Ha tovább vizsgálódunk, azt látjuk, hogy Kr. u. 175 körül egy Tatian nevű szíriai ember egy olyan összeállítást készített, ami a négy evangéliumot egyesíti kronologikus sorrendben (Diatessaron). A tanulság, hogy ő is a négy evangéliumot használta.

Összefoglalva azt látjuk, hogy a bibliai evangéliumok nagy területen elterjedtek, mielőtt egy központi hatalom és az állammal való összefonódás kialakulhatott volna: Dél-Egyiptomban, Franciaországban és Szíriában is találunk példákat. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a négy evangélium közös jellemzői voltak azok, amik hitelessé és elfogadottá tették őket a hívők körében.

Valaki azt kérdezheti: de mégis, ki választotta ki a négy evangéliumot. Ez olyan mintha azt kérdeznénk, hogy ki választja ki a 100 méteres síkfutás olimpiai nyertesét. Természetesen vannak bírók, akik elismerik, hitelesítik az eredményt, de a kérdést az dönti el, hogy ki ér először a célba. Az evangéliumokat az eredetük, tartalmuk, hitelességük tette a Biblia részévé.