A Jn 15,1-11 részben Jézus Krisztus egy olyan képet tár elénk, amelyből megérthető, hogy milyen kapcsolatban van Atyjával és velünk, tanítványaival. Isten a szőlő ura és gazdája, azonban Ő olyan Úr, aki személyesen metszi szőlőjét, mert szereti azt.

 

Az Úr Jézus azt mondja itt magáról, hogy Ő az igazi szőlőtő. A Bibliát olvasó ember előtt ismert, több ószövetségi igehely is említi – például Zsolt 80,9; Hós 10,1 –, hogy a szőlő Izráel népét szimbolizálja. Azonban ez a szőlő Isten odaadó munkája ellenére silány, rossz bogyókat termett (Ézs 5,4). Mindezen események után Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban mutatja be a valódi szőlőtőt, az igazán jó szőlőt termő növényt. A szőlőtő sok mindent láttatni enged Jézus Krisztus személyéről. A teljesség igénye nélkül néhány jellemző tulajdonságáról szólnék:

A szőlő fény- és melegigényes növény, asszimilációjához a legkedvezőbb fényerősség 20-30 ezer lux. Összehasonlításul: ha egy 100W-os égő alá 1,5 m távolságra szobanövényt helyezünk, azt kb. 400 lux fényerősség éri. Ha te szőlővessző vagy, kevesebb fény, mint Jézus Krisztus, nem elégséges az életedhez! A Bibliában a fény, a világosság Istennek és az Ő Fiának a jelölésére szolgál. „…az Isten világosság, és nincsen benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). A fény szétárad, és az Isten közelségébe jutó ember cselekedeteire fény derül, azaz látható lesz, nyilvánosságra kerül, így az ember maga is világos lesz. Milyen nagy dolog, ha benned is teljesülhet Jézus Krisztusnak az a vágya, hogy Ő rád világítva tisztává, fényhordozóvá tegyen!

A szőlő kúszó, liánszerű növény, amely túláradó módon évről évre sok hajtást hoz, többet, mint amire a szőlőművesnek a jó termés érdekében szüksége van. A sok hajtás leárnyékolja egymást, sok tápanyagot használ fel, és azzal a hátránnyal jár, hogy gyenge minőségű és apróbb fürtök képződnek. A szőlőműves a hajtásválogatással, metszéssel a fényt, azaz a jó termés zálogát biztosítja a kiválasztott termővesszők számára.

A szőlő más növényekkel összehasonlítva a legmunkaigényesebbek közé tartozik. A szőlőtermesztők között ismert egy régi mondás: „A szőlő szereti a görnyedt hátakat.” Mi szintén sok munkát jelentünk az Atyának. Azonban az Atyáról ezt olvassuk az Ézsaiás 40,28-ban: „…nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.” Te sem róhatod fel Istennek, hogy nem gondol ügyeddel, hogy belefáradt gondozásodba!

Az Úr a János 15-ben tizenegyszer használja a benne maradásra szóló figyelmeztetést. A szőlővesszők akkor maradnak a szőlőtőkén, ha részt vesznek a nedvkeringésben. Szellemi értelemben ez azt jelenti, hogy az Ige táplál bennünket, és Jézus Krisztus szeretete úgy áthat minket, hogy parancsolatait örömmel teljesítjük. A nedvkeringés azt ábrázolja ki, hogy akkor tudunk mint vesszők, növekedni és gyümölcsöt teremni, ha a Szent Szellem személyesen szól hozzánk, mi pedig engedünk üzenetének, és megtesszük, elvégezzük a ránk bízott munkát a hit erejével.

Kora tavasszal, amikor metszik a szőlőt, a megmetszett vesszőből nedv gyöngyözik ki, amit a szőlészek könnyezésnek mondanak. Ez biztos jele annak, hogy megindult a nedvkeringés, hamarosan kihajtanak a rügyek. Ha az Atya metsz téged, könnyezni, szenvedni fogsz, talán sajnálod magad, azonban biztos lehetsz abban, hogy krisztusi életerő kezdett munkálkodni benned azért, hogy részed legyen a gyümölcsképzésben.

Az Atya ismeri a szőlőjét, tudja mennyi fürttel terhelheti. Manapság a szőlészek pontosan megadják a metszéskori rügy darabszámát tőkénként, amely biztosítja a megfelelő, jó termést. Ha Krisztusban maradunk – emberi felelősséget vet fel a benne maradás –, akkor életünk összhangba kerül az Atya akaratával. „Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk, és Ő mibennünk, hogy Szelleméből adott nekünk” (1Jn 4,13; Csia fordítás).

 
A cikk megjelent a Vetés és Aratás folyóirat 2006/2. számában - 44. évf. 2. sz. 8. o.