Abban sok igazság van, hogy a teológia és a dogmatika alatt sokszor megfosztottak a gondolkodástól embereket, és mintegy az orruknál fogva vezették őket (erre sajnos tényleg sok példa van az egyháztörténelemben, különösen a középkorban). Ennek ellenére, hála Istennek, a teológia művelése nem erről szól, hanem arról, hogy az ember gondolkodik és rendszerbe szedi azt, ami már amúgy is jelen van a keresztyén gondolkodásban a Szentírás alapján vagy annak magyarázata révén. A teológia egyik tudományága a dogmatika, de ez sem statikus, egy helyben álló, hanem értelmezésében sokszor dinamikus, progresszív. Ez éppen az emberi gondolkodás és logika jelenlétét, érvényesülését jelenti.

Abban is van igazság, hogy a teológia művelése sokszor megingatott olyan tradicionális hitfelfogásokat, melyek addig szinte megkérdőjelezhetetlennek tűntek. Azonban nem szükségszerűen kell ezeket negatívan megítélni - persze hasra sem kell esni tőlük. Egyfajta kritikus nyitottság és szemlélet elengedhetetlen, még akkor is, ha alaptézisekről van szó, mert senki sincs az ismeret abszolút birtokában. Mondhatná valaki: de ott van a Biblia. Ez igaz, de azt is értelmezni kell, ami valljuk be, sokszor nem egyszerű. Persze azt a buktatót is el kell kerülni, hogy minden relatív, minden mindegy, úgysem tudhatjuk. Dehogynem! Hiszem, hogy Isten a fontos dolgokat közölte, kijelentette, melyek az üdvösségre és az alapvető erkölcsi normákra vonatkoznak. A tudás és ismeret itt sem abszolút, és soha nem lesz az, mert mégiscsak igaz - nem az értelem ellenére, de mindenképpen helyretéve a gondolkodásunkat -, hogy az alapvető igazságokban a hit az első. Credo ut intellegam, mondja Anzelm: Hiszek, hogy értsek.

Azonban van az éremnek másik oldala is: teológia, sőt, dogmatika nélkül nincs keresztyénség, még ha radikálisan megmetszem is a nézeteket. Például: Jézus Isten Fia, ez dogma (ha úgy tetszik hitkényszer). Ezt viszont ki kell fejteni a dogmatikában. Ezt értelmezni kell, mert van kihívása, ez már dogmafejlődés.

Mi a dogmatika? A keresztény hit alapvető igazságainak rendszerbe foglalása. Ez természetesen kényszerítő erejű, mert súlyát tekintve magalapozó jellegű. A protestáns dogmatika a Szentíráson alapszik. Ennek értelmezése nem lehet a szubjektív igeolvasat. A katolikus dogmatika túlmegy ezen, de alappilléreit illetően ők is az egyetemes kereszténység igazságait vallják, hiszen egyenesen ők fogalmazták meg azokat először.

Ez csak egy példa. Néha az az érzésem, amikor házi közösségekben vagy bizonyos kegyességi körökben, gyülekezetekben dogmát elutasító húrokat pendítenek meg, hogy nincsenek tisztába a teológia jellegével, céljával. Azzal sincsenek tisztába, hogy ők is már beálltak valahová, ha tetszik, ha nem. A Bibliára pedig, mint a mi egyedüli teológiánkra való hivatkozás naiv, arról nem is beszélve, hogy kissé beképzelt is, mintha kétezer év alatt nem csináltak volna semmit, vagy ha mégis, akkor tévesen, mert akkor is mi tudjuk jól. Az ilyen és hasonló utalások megmosolyogtatóak, sőt, felháborítóak.

(...)

A felelősségteljes teológizálás a hit megerősödését szolgálja, ha sikerül a fentebb is említett buktatókat elkerülni. A józan teológus Istent keresi, és egyszersmind gondolkodó ember, aki tudja használni az eszét is. Sőt, kész másokat is elfogadni, tanulni tőlük, mert megértette, hogy valójában egy teológiai rendszer, modell sem képes mindent a maga teljességében átlátni. Sokszor csak tortaszeleteket kapunk, és azok megrágása sem egyszerű.

 
A cikk bővebb változata megjelent a Credo ut intellegam című blogon.