Virágvasárnap reggelén

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Huba István Attila

Szép dolog a Húsvét, meg fontos is. Ám – mint minden dolognak, még a legváratlanabbnak is, - van előzménye. A Húsvét egyik ilyen előzménye a Virágvasárnap, amely mindig egy héttel előzi meg Húsvétot. Egyházi ünnepnek tekinthető, szó is esik róla minden keresztyén közösségben, de hát valójában egy történelmi esemény, tehát nem árt tudni róla – vagyis, hogy mi történt azon a bizonyos napon. De honnan vegyük a történelmi bizonyítékokat? Hála Istennek voltak akkoriban is történetírók, ha nem is olyan sokan, mint az újabb korokban. És vannak-voltak régészek, kutatók akik fellelték azokat az írásokat agyagkorsókban, poros könyvtárakban, királyi levéltárakban, újraírták, kinyomtatták, feldolgozták, és lehetőség szerint a történeti hűséghez is ragaszkodtak. Elénk tárták ezt a Biblia lapjain, először csak mindenféle összeszedett levelek, írások idegen nyelvű iratok formájában, mint például arámi, görög vagy héber nyelven, később összegyűjtve és „kanonizálva”. Ez nem jelent mást, mint egyházi főemberek által kiválogatva és szentesítve mindazokat a részeket, részleteket, tanulmányokat, amiket akkori tudásuk szerint arra érdemesnek és értékesnek tartottak, hogy Szent Írás-ként megnevezzék a gyűjteményt. Ez a Gyűjtemény 66 könyvet (éneket, tanítást, leírást) foglal magában és Könyvek Könyvének is nevezik. Mai magyar szóval illetve: Biblia.


Károlyi Gáspár Bibliával és tollal
(Mátrai Lajos György bronzszobra, 1890, Gönc, forrás: biblia.hu)

Megdolgozott vele egy régi prédikátorunk, bizonyos Károli Gáspár és csapata, hogy lefordítsa, és összefogott egy nyomdásszal, Mantskovit Bálinttal hogy megjelentesse a művet, ami irodalmi és történelmi emlék egyben, de elsősorban hitünk alapja.

A virágvasárnapi részt – gondolván az utánunk jövő nemzedékre – feldolgozta a Vasárnapi Iskolai Szövetség, missziós szervezetünk, és közreadta, mint ahogy én is közreadom, hogy épülhessünk általa. A gyermekek, vagy inkább mindannyiunk igényei ma már inkább a képi, mint a szöveges irányba tolódtak el, ezért hiszem, hogy sok felnőtt is megnézi majd – már csak azért is, hogy meg tudjon győződni róla, hogy mit tár a gyermekei vagy akár mások gyermekei szeme elé. Fogadjátok szeretettel, és nézzétek meg az alábbi YouTube videót.

Címkék: