Mit üzen nekünk a Biblia a 33. zsoltár írója által? Elsősorban az Úr dicséretére buzdít és tanít:
Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dicséret. Dicsérjétek az Urat citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. (1-2. vers)

Megtudhatjuk, hogy:
Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük. Összegyűjti a tenger vizeit, mintegy tömlőbe, tárházakba rakja a hullámokat. (6-7. vers)
Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott. (9. vers)

Van levegőnk

Mennyi mindent fel tudunk sorolni, amit Isten alkotott a teremtéskor. Legtöbbször a Földet, a vizeket és az égboltot, az első emberpárt, a növényeket és az állatokat említjük. Csodálatos Isten intelligenciája, ahogy mindenre gondolt, a legapróbb lényektől az óriási törzsű fákig, a hegyekben húzódó barlangrendszereken át, a szelídíthető állatokon át a gyógynövényekig, ásványokig – és mindezeket elegendő mennyiségben adta. Ritkábban esik szó a nagyon fontos levegőről, amely pedig olyan összetételű, hogy mindenfajta lénynek megfelel. Csodálatos és csodálkozni való a világmindenség. Nem tehetünk mást, mint hálát adni, és hálaadásra serkenteni másokat, testvéreinket. Mert van okunk a hálára még akkor is, ha veszedelmek vesznek körül - és legtöbben most a járványt értik ezalatt.

Sok kisebb-nagyobb közösség veszélyben van most, lehet mondani, hogy fogy a levegő körülötte. Nem a levegő minősége változott rendkívüli mértékben - ez most nem egy környezetvédelmi eszmefuttatás. A vírushelyzet miatti bezárkózás, elkülönülés, az egymástól való távolságtartás szakít szét sok közösséget, társaságot, sőt családot, és egyre távolabb kényszerít minket egymástól.

Lélegezzünk!

Nem szabad ebbe beletörődni! Vannak lehetőségek. Igaz, a rossz időjárás, a hideg napok szűnni nem akarása erre ráfejelt, mert még szabadtéri találkozásokat se nagyon tett lehetővé. Igen sok sportolás, séta, vagy kirándulás maradt már el - de vigyázat, nem mindig külső okok vannak mögötte! Mert van az úgy, hogy megtehetném, de inkább nem teszem. Mert – hú, hát hózivatar van, tegnap jégeső volt, és már megint milyen hideg van reggelente…  De nem biztos, hogy ezek valódi okok, csak inkább elfogadjuk kényszerítő körülménynek. Én ezeket inkább eltántorító körülménynek nevezném. Ha így folytatjuk elfogy a levegőnk, lemondunk a normális életről, nem küzdünk, hanem csak várjuk a csodát. Várjuk a vakcinát, várjuk a járvány elmúlását, várunk mindent, és hibáztatunk mindenkit.

Lélegezzünk - de ne csak befelé szívjunk a jó levegőből! Gondoljunk azokra, akik tényleg nem jutnak „oxigénhez”, mert nem kapnak két biztató szót se telefonon, se a kerítés túloldaláról, se rokontól, se ismerőstől! Nekik TŐLÜNK kellene segítséget kapniuk, akik bár tudnánk adni, csak sajnos passzívak vagyunk. Emlékszem, testnevelés órán mindig hangsúlyozták a ki- és a belégzés technikáját, mert az frissíti igazán jól a vért a tüdő által. Lélegezzük be mélyen, és fújjuk is ki szabályosan a levegőt. Mi pedig juttassuk el azoknak is (na nem a széndioxidot), akik csupán szárnyszegetten nézik a tévét, várják a telefon csörrenését, reménykednek egy biztatásban, ami nem jut el hónapokig hozzájuk – mert járvány van. Fújtassunk nekik minden eszközzel jó levegőt, amíg van! Ez nagy kegyelem, mert lehetne másként is.

Két járvány van, az egyik már szóba került, a másik a közömbösség járványa. Ez már a Covid előtt is megvolt, de most felerősödött a jelentősége. Nem jó ez így, mert többen ebbe halnak bele: a szomorúságba, a kilátástalanságba, a szeretetlenségbe. Változtassunk ezen!

Belégzés után kilégzés - majd egy gyors számvetés, mit tehetek a másikért? Nem kell nagy dologra gondolni, elég csak végignézni, hogy tavalyelőtt ilyenkor mit csináltunk, kivel beszélgettünk, kinek üzentünk, mit terveztünk (még ha az nem is valósult meg) - mert volt bennünk élet. Belélegeztünk, erőre kaptunk. Kilélegeztünk, majd vettünk megint friss levegőt - és volt. Talán jóakaratunk is több volt…

Ne hagyjuk, hogy így legyen, sok múlik rajtunk – rajtam is – és újítsuk fel a kapcsolatainkat olyan módon, ahogy a kényszer-helyzetben lehetséges. Hál’ Istennek nem szűnt meg, sőt bővült a kommunikáció lehetősége. Keressünk ki régi telefonszámokat, készítsünk terveket, mozduljunk ki, - már sokszor süt a nap! Nagy ez az ország, el lehet menni külső helyszínekre, ahol még a madár sem járt, - és vissza lehet onnan jönni. És meg lehet találni – akár maszkban is – másokat; ismerősöket, hittestvéreket, nyugdíjas barátokat, és lehet két méterről jót beszélgetni velük. Felfrissül a levegőnk, megjön a kedvünk, és kitartóbbak leszünk. Adja Isten, hogy így legyen!

Fogy a levegő? Van még belőle elég. Fogy a jóakarat?

A teremtéskor Isten lehelete által keletkezett minden jó. Ez a levegőre és az emberi lélekre is vonatkozik. Szippantsunk hát most is belőle minél többet! És leheljük tovább jóakaratként, biztatásként, segítségként!

A zsoltár így fejeződik be:

…az Úr szemmel tartja az őt félõket, az ő kegyelmében bízókat, hogy kimentse lelküket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket. Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő. Csak őbenne vigad a mi szívünk, csak az ő szent nevében bízunk! Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, amiképen bíztunk tebenned. (18-22. vers)