Régi térképeim közt keresgélve, kezembe került egy még régebbi térképköteg. Nem turista térkép volt. Igen részlet gazdag felbontású, talán katonai célra adták ki. Nagyapám kézírása volt mindegyiken, hisz hasonlított a családi Bibliában lévő beírásokhoz. Talán „az első háborúban” – ő mindig így mondta – használhatta, vagy később is, nem tudom. Miért jutott ez eszembe? Mert ő mondogatta mindig, amikor elestem, vagy történt valami fájó dolog velem: „katonadolog”. Fülembe cseng a hangja – „kelj föl gyerek, katonadolog”. Nekem fájt a lehorzsolt térdem, mégis az ő szemében jelent meg a könnycsepp. Akkor nem értettem. Most kezdem sejteni, mit is jelentett neki. Már nekem is a „katonadolog” szavak az eleséssel a sérüléssel egyenlők. Sokan sérültek meg, estek el mellőle a háborúkban a délvidéken, és soha többé nem keltek fel. A katonákhoz tartozik az elesés lehetősége.

És mi van a hívő emberrel? Hisz Dávid így énekelt: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: Kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: Kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék a húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlana meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem. Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem” (Zsolt 27,1-3). Az emberek életében az egyik legerősebb mozgatóerő a félelem, a másik a kapzsiság. Mi azonban nem ezt a szellemet kaptuk. Olyan világban élünk, amikor az emberek bámulják a képernyőt, szemeikkel hallanak, és az érzelmeikkel gondolkodnak. Szexuális tartalommal bármit el lehet adni. A látás és az érzelem összekeveredik, felülbírálja a józan döntéseket. Ilyen a félelem is. Hallunk valamit, és már félünk. Mert nincs bennünk a Szent Szellem józan gondolkodása. Isten Szelleme nélkül nincsen békesség, igazsága nélkül nincsen harmónia, vagyis összhang.

A Biblia legrégebbi ránk maradt írásából, Jób könyvéből: „Szánjatok meg! Szánjatok meg, legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem. Miért üldöztök engem úgy, mint Isten, és mért nem tudtok betelni testemmel (húsommal)? Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! MERT TUDOM, HOGY MEGVÁLTÓM ÉL, S A VÉGSŐ NAPON FELKELEK A FÖLDRŐL; ÉS ISMÉT KÖRÜLVESZ A BŐRÖM, ÉS SAJÁT TESTEMBEN LÁTOM MEG ISTENEMET, én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!” (Jób 19,21-27). Mert a mély gondolatoknak következményei, tettei vannak, és az Krisztusra irányuljon. Ő legyen a középpontja gondolkodásodnak. Meggyőződésed Isten kegyelme legyen. „Mert (bár) ha hétszer elesik is az igaz (ember), (de) ugyan felkél azért (újra); az istentelenek pedig (csak egy) nyavalyával is elvesznek. (De egy csapás elég, hogy a gonoszt, istentelent elsodorja.)” (Péld 24,16 bővített fordítás). Gondolj bele: mennyire nagy dolog az, ha valaki fel tud kelni, miután elesett? Erre nem szoktak gyúrni az emberek. Pedig nem tudja mindenki megtenni, hogy fölkel újra meg újra…

Egyszerűnek tűnik felkelni, ha elestél – de ha nem az? A félelem el van tárolva a lelkünkben. Az emberek felkelnek, amikor elbuknak, de hordozzák magukban a sebeket, „húzzák a lábukat”, mert nem tudnak helyre állni a bukásból. Nincs igazán letudva a dolog. Felállnak ugyan, de viszik magukkal egész életükben, félelemmel tekintgetnek hátra folyton. Viszont a hívő, aki ismeri Krisztus vérének hatalmát, az a hívő más: „Krisztus vére azonban sokkal-sokkal többre képes! Megtisztítja lelkiismeretünket a halott dolgoktól, hogy azután az élő Istent szolgálhassuk. Hiszen Jézus Krisztus tökéletes áldozatként ajánlotta fel magát Istennek az örökkévaló Szellem által” (Zsid 9,14, egyszerű fordítás).

„Jézus azt mondta neki: Kelj fel…!” (Jn 5,8)

 
A sátán örül, amikor lát minket elbukni. Mert tudja, hogy aki lent van, abba könnyebb belerúgni, annak könnyebb bevinni egy kísértést. Könnyebb azt súgni, értéktelen vagy, hazugság az egész, add fel az egészet. Az Ige viszont azt mondja: „Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mik 7,8)

Amikor nagyon elrontottam, akkor is van világosságom, amiről a sátán, az ellenség nem tud. Az Úr az én világosságom, és Ő ki fog vezetni ebből a szorult helyzetből. De vigyázz! A helyreállás nem automatikus, gépies dolog. Mikeás így kezdi: „De én az Úrra nézek, várom a szabadításom Istenét; meghallgat az én Istenem!” (Mik 7,7)

Sokan úgy gondolkodnak, hogy én vétkezhetek, mert meg van írva, hogy úgyis felkelek. Elbuktam, de nem teszek semmit, nem erőlködöm, maradok a bűnben egy kicsit, élvezem a helyzetet. Nagyon veszélyes! Ez nem mechanikus, nem olyan, hogy így is, úgy is megtörténik.

„Én Őt keresem”, Őrá várok, Rá tekintek, Róla gondolkodom, várom, hogy Ő megszabadítson. „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40,31) Más fordítás szerint: „De akik az Örökkévalóra várnak, akik benne bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, magasra szállnak, mint a sasok! Futnak, de nem fáradnak el, járnak, de nem merülnek ki.” Elesni „katonadolog”, de hogy ott maradsz-e, az a te felelősséged.