Az alábbi összeállítás – amennyire lehet – vázolja az Észak-Magyarországon létrejött kisközösségek indulását, bepillantást enged életükbe az 1940-es évektől napjainkig. Az eredeti beszámolókat hangfelvétel rögzíti, amelyen id. Kovács Ernő, id. Kovács Ernőné, Felföldi Károlyné Kovács Kati, Falucskai Gusztáv, Falucskai Gusztávné Kovács Marika, Rádai Anna (Panni) és Deák Lajosné testvérek idézték fel emlékeiket. E rövid összegzés szemelvényeket tartalmaz a teljes anyagból, amelynek egy bővebb változata is elérhető PDF dokumentumban.

Szin

A szini gyülekezet részben a helyi református kisközösségből alakult, azokból a férfi és nőtestvérekből, akik ugyan az egyházba tartoztak, de miután elfogadták személyes megváltójuknak Jézus Krisztust, kívánták az egyházi alkalmakon felül is az Ige tanulmányozását, a közösség gyakorlását. Kevésnek érezték a hivatalos egyházi alkalmak látogatását, a templomi rendnek való előírás-szerű megfelelést. Szeretetközösséggé alakultak, rendszeres külön alkalmaik is voltak, amelyet a lelkész eleinte elfogadott, de később felsőbb nyomásra nem vállalta, nem engedte annak az egyház keretein belüli működését.

Ekkor már - az egyháztól függetlenül - létezett a községben egy főleg nőkből álló testvér-gyülekezeti csoport, akik eredetileg baptisták voltak. Vezetőjük is volt, egy bizonyos Juhász mama, aki prédikált is, Perkupára is járt Igét hirdetni. Voltak férfi megbízottak is közöttük - Joó Pista bácsi, Izsó János bácsi -, és családi házaknál jöttek össze. További testvérek is voltak még, mint pl. Deák Lajos, Visontai András, Deák Ilonka, Kentésné, Eszti néni. Ide csatlakoztak be ezek a férfiak, akik nem vállalták tovább az egyházi tagságot, de a nőtestvérek nem mentek át velük, megmaradtak a református egyházban. Viszont szoros testvéri kapcsolatban maradtak velük, például részt vettek a hétközi alkalmakon, és a nagyobb eseményeken is.

Szin, Deák Lajosék udvarán 1961-ben
(Jobb szélen Mészáros András, mellette Deák Lajos áll.)

A szini gyülekezet külső kapcsolatokat is ápolt, fogadtak igehirdetőket Miskolcról, Budapestről, később Bódvaszilasról is. A miskolci testvérgyülekezetből szinte minden vasárnap jöttek: Mészáros András, Kalas Károly, Magyar János, továbbá Koós Lajos bácsi, a gyülekezet vezetője is. Egy idő után a gyülekezet Kovács Jánosék házához került, ahol már külön helyiséget biztosítottak a gyülekezeti alkalmak céljára. A közösséget is Kovács János vezette más férfitestvérekkel, mint Deák Lajos, Szalóczi Sándor. Kovácsék később Bódvaszilasra költöztek, és ott új gyülekezet alakult.

A sziniek áldozatos szolgálatokat végeztek egymás felé és kifelé is. Nagy létszámú szabadtéri konferenciáknak adtak helyet a közeli Szövetény-völgyben, amelyre sokan sokfelől eljöttek és hallgatták Isten üzenetét, énekekkel, bizonyságtételekkel erősítették egymást. Ezek az alkalmak meghatározók voltak az akkori testvériség körében, hitük erősödésében, a szeretet-kapcsolatok ápolásában. Olyan idők voltak ezek, amikor veszélyes tevékenység volt a hitélet, az állami szervek figyelemmel kísérték a vallásos tevékenységet, és nem lehetett tudni, lesz-e következménye ezeknek az eseményeknek. Azonban hitből vállalták, és az Úr megőrizte a testvéreket. 

 Kirándulás a Szövetény-völgyben 1960-ban
(Szin és Tornakápolna közötti kirándulóhely)

Bódvaszilas, Tornakápolna és Szinpetri

A Bódvaszilasi Keresztyén Testvér Gyülekezet akkor keletkezett, amikor Kovács János kerékgyártó mester 1954-ben családjával a községbe költözött. Nagy lendülettel indult be a lelki-szellemi munka, sokan csatlakoztak és igaz megtérések voltak a kezdeti időkben. Hetente háromszor jöttek össze, terjedt az evangélium, és rendszeresek voltak a gyülekezeti alkalmak. Miskolcról, Budapestről és más településekről is gyakran látogatták igehirdetők a testvéreket. A sziniekkel karöltve sok evangelizációt és nagy létszámú konferenciát tartottak. Szeretetkapcsolatban voltak az ország testvériségével, és nemcsak elfogadták a segítséget, hanem ők is vitték az Igét a környékbeli településekre − hívőknek és nem hívőknek egyaránt. Kovács János testvér műhelye a napi igehirdetés „temploma” volt.

Bódvaszilas, gyülekezeti csoportkép Kovács Jánosék udvarán 1966-ban

Megindult a szolgálat a környék falvai felé is. Perkupa, Tornakápolna, Szendrő, Finke (ma Edelény része), Sajószentpéter településein hirdették az Igét, bekapcsolódott a legidősebb fiú, Kovács Ernő is a szolgálatba, miközben a család növekedett. Átépítették a házat, már nyolcan voltak a gyerekek, meg a szülők – és ide került nagymama is Bódvarákóról.
(...) Kovács Ernő testvér (ma már id. Kovács Ernő) lett a közösség szellemi vezetője. Családja is megnövekedett, feleségével, Ilonkával öt fiút neveltek, akik ma már mind családosak és Krisztust követő életet élnek. A gyülekezet gerincét is a Kovács család alkotja. (...) Szilason kilencen vannak kenyértörők, a többiek − általában fiatalok – még nem törnek kenyeret. Együtt vannak vasárnap délelőtt és este az alkalmaikon, szerdán pedig a felnőtt testvériség van együtt imádságban és az Ige körül.

Finke (ma Edelényhez tartozik), Papp József testvérék udvarán 1960-ban

A bővebb anyagban további részleteket olvashatunk Tornakápolna és Szinpetri közösségi életéről.

Perkupa

A II. világháború előtt baptista testvérek éltek a községben, akik később testvérgyülekezetté alakultak. Falucskai Lajoséknál, Gál Imre bácsiéknál, majd később Falucskai Gusztávéknál volt a gyülekezet helye – jelenleg is itt van. A Bódva folyóban voltak bemerítkezések, Ungár Aladár testvérék is merítettek be többeket, mint például Szalóczi Sanyi bácsit, Pető Lajos bácsit, a helyi és a tornakápolnai testvérnőket. A későbbiek folyamán a testvérek száma egyre jobban, szaporodott ─ nagyon szép gyülekezeti élet volt. Sokat járt ide Egri Sándor bácsi Igét hirdetni, de miskolci, debreceni és bódvaszilasi szolgálatokat is hallhattak sok alkalommal. Jöttek külföldi igehirdetők is, Visser testvér (Hollandia) is, angolok is, és Kanadából is volt egy testvér. Pestről is jöttek Pócsy Feri bácsiék ─ kint az erdő mellett volt egy tisztás az Őr-hegyben, ott is voltak alkalmak. A háború előtt a papság nagyon bántotta őket, komoly összegeket fizettek bírságként, akár egy fél tehén árát is ki kellett fizetni, hogy összejöhessenek. Abban az időben és a kommunizmus idején is voltak csendőri/rendőri ellenőrzések, amikről tudott volt, hogy egyházi kezdeményezésűek. A gyermekek is sok sérelmet szenvedtek iskolás korukban a hívő családi háttér miatt, de vállalták a megaláztatásokat.

Perkupa, Falucskai Lajoséknál 1957-ben

Emlékezetes volt, amikor Egri Sándor bácsi Falucskaiéknál tartotta az alkalmakat, és a környékbeliekkel összejöttek. Az udvaron volt megterítve az asztal, mert olyan sokan voltak, az Úr nagyon megáldotta azokat az együttléteket. A testvérek mindig sok áldozat árán gyülekeztek össze, nagyon komolyan vették, hogy ne maradjanak el. Volt, aki kis gyermekeivel 2 kilométert gyalogolt vasárnap reggel, mások a földművelő munkájuk rovására is vállalták a részvételt még hétköznap is. A közlekedés abban az időben nagyon nehéz volt, többen kerékpárral jártak be nagy távolságokat. Ungár testvér egyszer spárgával átkötözött kerekű biciklivel jött el Budapestről.
Perkupán jelenleg is rendszeresen tartanak heti alkalmakat, kenyértörést, imaórákat.

Feldebrő

A gyülekezet kezdeteiről id. Kovács Ernőné Lemperger Ilona visszaemlékezései alapján alkothatunk képet: 1941-ben, amikor születtem, édesanyámban egy vágy támadt, mivel csalódott az egyházban. Annyira vágyott az Isten igazsága után, hogy többször elment a baptista gyülekezet ablaka alá, és ott hallgatta az ablakon keresztül a szolgálatokat, és hogy hogyan énekelnek. Fülöp László vezette a gyülekezetet, és édesanyám Zsuzsika néninek, az ő feleségének, varrt egyszer ruhát. Közben az Úr dolgairól beszélgettek, és meg is hívta őt a gyülekezetbe. Utólag mondta édesanyám, hogy „amikor bementem, én hazaérkeztem, ─ olyan boldog voltam”. Egy fél év múlva azt mondta édesapám, hogy én is megyek veled a gyülekezetbe. Így mondta: „Megyek veled, feleségem.” És attól kezdve ott volt a helye a szüleimnek.
Volt már akkor egy testvérgyülekezeti közösség is a faluban, egy ideig együtt is volt a két közösség, végül a baptisták részben beolvadtak, részben kiváltak, elköltöztek. Apukám megtérése után Szabó János testvérék, majd Trombitásék következtek. A gyülekezet nemcsak a családból állt, ─ 32-en voltak ─ van egy fénykép is, ami igazolja. Miután elmentek a baptista testvérek Recskre, átadták az imaházat a Testvér Gyülekezetnek. Itt már jobban elfértünk, mert addig házaknál tartottuk az alkalmakat. (...)

Nagyon drága és kedves volt nekem, ahogy a testvérek az Úr szerint egy szellemben tudtak munkálkodni. Emlékszem az akkori nagyon zárt pénteki imaalkalmakra, ahol csak közösségi dolgokról beszéltünk. Én, mint kislány mindig ott lehettem, és láttam, hallottam, hogy hitben jártak a testvérek, és egymással mindent megközöltek (megbeszéltek). Elmondták, és imádkoztak érte – és az nem ment ki a gyülekezetből, hanem azt csak az Úr elé tették! (...)

Az Úr szaporította a gyülekezetet üdvözülőkkel. A mai napig is vannak testvérek, ─ bár már sokan meghaltak közülük – akik igazán hitben éltek. A környékből is, például Kálból, sok testvér járt oda, és együtt tartottuk az alkalmakat. A hevesi testvérek – pl. Kovács Laci bácsi – nagyon hűséges testvéreink voltak. Nem számított, hogy hóban, télben, vízben – motorral ő mindig ott volt. A káli testvérek ugyanúgy, és még Szomolyáról, Noszvajról, Lak Józsiék Karácsondról. (...)

Rudabánya

A gyülekezet három ágról indult. Rádai Anna családjából indult az egyik szál, ő ezt így élte meg:
Édesanyám Teresztenyén született, a nagyszüleim ott a baptista gyülekezetekhez tartoztak. Akkor az egész falu baptista volt – habár volt ott református templom is ─ és a hívek eljártak a református istentiszteletre is. Teresztenye a Bódva völgyéből ágazik ki Perkupától – ott van még Szin, és Szőlősardó is – ezek mind baptista községek, és az édesanyám a hitét onnan hozta. Nagyanyám nekünk, gyerekeknek mindig nagyon hűségesen elmesélte a bibliai történeteket. Édesanyámat, mint súlyos szívbeteget a Topolyai doktor úr, mint körzeti orvos – aki büntetésből lett odahelyezve, mert tudták róla, hogy hívő ember ─ megkérdezte, hogy ennyire súlyos szívbetegen hogy merte vállalni a hat gyermeket? Ő elmondta, hogy úgy tudja, hogy a gyermek Isten ajándéka, és ő hisz Istenben. Ekkor felhívta anyám figyelmét arra, hogy keresse meg Orosz Jánosné Juli nénit, mert ő is nagyon komoly hívő ember. Így kapcsolódtunk mi is Oroszékhoz, illetve a kialakuló gyülekezethez.

A másik szálon Oroszék, mint hűséges reformátusok, sokat dolgoztak a lelkész kertjében, házában, meg a templomban. Került oda az 1950-60-as években egy olyan kispap, aki a hitet nagyon komolyan vette, és sokat foglalkozott a hívekkel. Rendszeresen tartott bibliaórákat egy-egy családnál, ahová a házigazda révén hívogatott részvevőket. Bár őt azután elhelyezték onnan, de hogy ne szakadjon félbe a dolog, felvette a kapcsolatot Mészáros Bandi bácsival a miskolci testvérgyülekezetből, és átadta neki a csoport gondozását. Megadta neki Orosz Jánosék címét Rudabányán, és attól kezdve a miskolci testvérek jártak ki Igét hirdetni. Id. Madarász Lajos testvér el kezdett foglalkozni a gyerekekkel is, és így kialakult egy rendszeres kapcsolat. Más férfi testvérek is bekapcsolódtak, és ilyenkor, amikor vendég jött, mindig szóltak a szomszédoknak is, és többen eljöttek az alkalomra. Gyülekezeti élet indult meg. Látogatták az alkalmakat Orosz Margó és János, mint fiatalok és a Juli néni nővére is. (...)

A hívő testvérek nagy része időközben elkerült a községből, a többiek azóta mind meghaltak, így gyülekezet már nincs Rudabányán.

A fejezetek hangfelvételek alapján készültek, melynek közreműködői egyrészt az elbeszélők, másrészt pedig a felvételeket készítő Falucskai Gusztáv perkupai és Nehézy Sándor miskolci testvérek.