Forró József Barabbás című regényét ajánlom és idézem a következő bejegyzésben, amely testvérünk immáron harmadik könyve. Az eddigi Vetés és Tisztaság című kötetekben tanításokat találhatott az olvasó, e 2014-ben megjelent újabb könyvében pedig a regény műfaján keresztül szól hozzánk a szerző.

A könyv borítója

A bevezetőben egy utazásra hív minket testvérünk, amelyen Barabbás életútját követhetjük végig. "Barabbás, akiről most ebben a könyvben írok, kétezer évvel ezelőtt élt. Időutazásunk így visszafelé kanyarodik a mai XXI. századtól időszámításunk kezdetéig. De nemcsak időben, hanem kultúrában is visszamegyünk. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy sok esetben hasonlít a mai életünkhöz, életvitelünkhöz, vagy inkább gondolkodásunkhoz, szívbéli állapotunkhoz."

Barabbás elképzelt életútján sok ismerős bibliai helyszínnel és eseménnyel találkozunk. Ízelítőként álljon itt az a részlet, amely a regény eszközeivel kiszínezve állítja elénk Barabbást abban a történelmi pillanatban, amelyben megismerhettük nevét az Evangélium történetéből.

Részlet a könyvből (224-229. o.):

Ezután Pilátus elrendelte, hogy Jézust vigyék el és feszítsék meg. A tömeg elindult oda, ahol megfeszítik Jézust. Ugyanakkor Pilátus kiadta az utasítást, hogy a börtönből engedjék szabadon Barabbást.
Egy magas rangú katona vitte a hírt:
- Barabbást engedjék szabadon!
Amikor a börtönparancsnok meghallotta, nem akart hinni a fülének.
- Kit engedjek szabadon? Barabbást? Éppen őt? Hogyan lehetséges ez? Őt kellett volna megfeszíteni, nem Jézust! De ha ez Pilátus parancsa, akkor végre kell hajtani.
Szóltak az őröknek, hogy Barabbást kell szabadon engedni.
- Kit? – kérdezi az őr. – Előbb mondtam neki, hogy Jézussal együtt fogják megfeszíteni, most meg szabad? Ez nem érdemli meg! Ha rajtam múlna… - de nem tudta befejezni a mondatot, mert a parancsnok felszólította:
- Induljon már el, és tegye a dolgát!
Az őr odament a cellához, és kinyitotta az ajtót:
- Barabbás, lódulj kifelé!
Barabbás összetörve vánszorgott ki, de a többieknek még könnyes szemmel odaszólt.
- Isten áldjon benneteket! Nekem itt véget ért az élet.
Amikor kijött a cellájából, nemigen látott, mert a szeme a sötéthez volt szokva, kint meg világos volt. Hirtelen nem is tűnt fel neki, hogy most nincsenek a fogdmeg legények, csak az őr taszigálta maga előtt:
- Menjél már!
De Barabbás még most sem látott jól.
- Tudd meg, hogy nem érdemelted meg ezt! Inkább a keresztfához kísérnélek! Más hal meg helyetted! A nép téged választott, hogy te légy szabad. Jézust éppen most fogják megfeszíteni.
Az őr bekísérte a börtönparancsnoki helyiségbe Barabbást.
- Barabbás! Pilátus és a nép döntése alapján mostantól szabad vagy – mondta a parancsnok. – Tudd meg, hogy a főpapok, a farizeusok, a nagytanács döntött így, mert a nép azt kiabálta az előbb, hogy téged engedjen szabadot Pilátus a foglyok közül. De te nem érdemled meg, aki megérdemelte volna, azt feszítik meg helyetted. Menj, remélem, ezután rendesebben fogsz élni! Még egy esélyt már nem fogsz kapni! Mondanám, hogy menjél és köszönd meg a népnek, de azt nem teheted. Ellenben élhetsz ezután úgy, hogy az életed, viselkedésed, cselekedeted köszönje meg!
Barabbást kivezették a börtönépületen kívül, és az őr, aki Barabbást végképp nem szerette, ezt mondta neki:
- Ilyen foglyot mostanában nem engedtünk k i ezen az ajtón, aki római katonákat ölt. Tudd meg, hogy szeretném látni még a képedet itt bent a börtönben, és akkor már többet nem mennél ki innen élve.
Barabbás csak hallgatott, mit is mondhatott volna? Még mindig nem fogta fel igazán, hogy szabad. Pár órával ezelőtt még számolgatta az időt, hogy mennyit fog élni, és belső kínjaival volt elfoglalva. De most bezárult mögötte a börtönajtó, és csak nézett körbe a fényben és a lármában.
Első gondolata az volt, hogy elmenni innen minél messzebb, és találni egy kis vizet, ahol meg tud mosakodni. Kiment gyorsan a városfalon kívül, le a Kidron völgyébe a kis patakhoz, amiben most éppen csörgedezett egy ki s víz. Nem mindig van ez így, nagy szárazság idején jóformán üres a medre. De most Barabbás talált vizet. Keresett egy bokros részt, ahol takarásba került, levetkőzött és megfürdött. A ruháját is kimosta, amennyire tudta. Kiterítette egy kőre, hogy gyorsan megszáradjon. Miután valamennyire megszáradt, felöltözött, és igyekezett odamenni, ahol Jézust megfeszítik.

(…)

Közben Barabbás is megérkezett a Golgotára, amikor a kereszteket felemelték. Ő nem a tömegben volt, hanem kicsit hátrébb. Úgy helyezkedett, hogy őt ne nagyon lássák, de ő azért akart látni és hallani is. Ő sem fedezte fel a családját, talán most még jó is.
Barabbást most nehezen ismerhették volna fel a családtagjai is, mert amióta elhagyta Kapernaumot, sok idő telt el. A börtönben töltött idő még csak rontott a kinézetén. Lesoványodott, arca beesett, sápadt volt, szakálla megnőtt, a haja bozontos, úgy nézett ki, mint egy vadember, aki az erdőben nőtt fel. Régebben szívben volt vad, kinézésre nem, de mostanra megfordult a dolog. Szívben megpuhult, formálható, de külsőre vadember kinézete lett. De a külsőt hamar lehet formálni, széppé tenni, ha már a belső szép. A belsőhöz kell sok idő, és ahhoz Isten eszközei kellenek. Barabbás szíve most formálható lett.
Amikor felállították a kereszteket, akkor látta, hogy Jézus van középen odaszegezve.
Ő sokat hallott Jézusról, családtagjai közül is többen találkoztak vele, de ő most látta először. Ugyan Jézusért már megkorbácsolták, de más kapcsolata nem volt vele.
- Ott középen Jézus van, és nem Barabbás – mondta saját magának. – Nekem szánták ezt a helyet.