Ahogy végigfuttatom a szememet az íróasztalom fölötti polcon, hirtelen több mint 30 féle bibliafordítást számolok össze. Isten Beszédét - így, nagybetűvel - nagyon fontosnak tartom, nemcsak az emberiség, hanem a saját életemben is. Ha nem így lenne, nem foglalna el ilyen tisztes helyet a polcaimon. Ráadásul az UFO és az EFO folyamatosan az íróasztalomon vagy éppen az éjjeliszekrényemen van. Éppen ezért arra gondoltam, hogy apránként végigmennék az összes példányon. Mesélnék a történetükről, és véleményt formálnék arról, melyik miért hasznos (mert olyan, hogy haszontalan, nem létezik). Most hármat tárnék az olvasó elé: az új fordítású, Bibliatanács által először 1975-ben kiadott, majd 1990-ben átdolgozott, ma már igen elterjedt, modern fordítást és a két EFO-t, vagyis az ún. egyszerű fordítást. Az új fordítás (vagy más néven UFO) nagy áttörést jelentett 1975-ben protestáns körökben. Akkoriban ugyanis reformátusok, evangélikusok, szabadegyházak szinte kizárólagosan a Károli Gáspár által a 16. században készített, aztán 1908-ban átdolgozott fordítást használták (bocsánat, Erdélyben a Kecskeméthy szövegváltozatok is terjedtek – de erről később).

„...Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű...” (Mt 11,29) Az evangéliumban ez az egyetlen hely, ahol az Úr Jézus saját tulajdonságairól beszél. Ugyan találkozhatunk olyan kijelentésekkel, amelyekben önmagáról tanít (pl. „Én vagyok az élet kenyere; az ajtó; a jó pásztor...” Jn 6,35; 10,9; 10,11) – ezek azonban nem emberi tulajdonságok, hanem képek, amelyek segítségével jobban megismerhetjük Urunkat. Nem olvasunk olyan igeverset a Bibliában, ahol Jézus azt hirdetné magáról, hogy jóságos, hűséges, vagy éppen önmegtartóztató volna. Urunk mindezt az életével mutatta be. Volt azonban két jellemvonása, amelyeket külön mégis megnevezett: „szelíd vagyok, és alázatos szívű.” Vajon miért épp ezeket a tulajdonságokat emelte ki Jézus?