Forró József Barabbás című regényét ajánlom és idézem a következő bejegyzésben, amely testvérünk immáron harmadik könyve. Az eddigi Vetés és Tisztaság című kötetekben tanításokat találhatott az olvasó, e 2014-ben megjelent újabb könyvében pedig a regény műfaján keresztül szól hozzánk a szerző.
A bevezetőben egy utazásra hív minket testvérünk, amelyen Barabbás életútját követhetjük végig. "Barabbás, akiről most ebben a könyvben írok, kétezer évvel ezelőtt élt. Időutazásunk így visszafelé kanyarodik a mai XXI. századtól időszámításunk kezdetéig. De nemcsak időben, hanem kultúrában is visszamegyünk. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy sok esetben hasonlít a mai életünkhöz, életvitelünkhöz, vagy inkább gondolkodásunkhoz, szívbéli állapotunkhoz."