Megemlékezés Madarász Istvánról

Madarász István (1948-2011) sokunkat segített elindulni és megerősödni a hit útján. A Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet tanítója, majd a Miskolci Keresztény Gyülekezet alapító lelkipásztora volt.

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." (Jer 29,11 - István búcsúztatóján elhangzott igevers)

A videó elején látható felvételek azon a "Retro" fiúórán készültek 2011. márc. 1-jén, amelyen közel 20 év után összegyűltek az egykori fiatal fiúk, akiket István rendszeresen tanítványozott, gyülekezeti szolgálatra inspirált.

Nehézy László így emlékszik vissza erre az estére:
"Néhány testvérünk kezdeményezésére kedd este retro fiúórát tartottunk Madarász Istvánnál. 17 órai kezdettel gyülekeztünk Kiss Zoli bácsiéknál, akik terített asztallal és szeretetükkel fogadtak. Hamar összegyűlt a 80-as 90-es évek fiúórai közössége (a legtöbben ott tudtunk lenni) és Zoli bácsi egy imádsággal indított el bennünket Istvánékhoz. A Kozma utca végig megtelt autókkal, így a Győri kapu után ez a városrész is bedugult :-) Jutka a szomszédokkal egyeztetett, így nem lett felfordulás és riadalom a sok autó hirtelen megjelenéséből. Istvánnak viszont meglepetés volt az alkalom, így először nem is értette mi történik, hogy csak jönnek és jönnek a férfitestvérek.

A kötetlen programú alkalom régi történetek felidézésével indult, sokat nevettünk, igazán felszabadult légkörű együttlét volt. Azután István belekezdett a bizonyságtételébe, a megtapasztalásaiba, és csendben hallgatva figyeltük, mint annak idején, amikor tanított bennünket. Beszámolt Istenbe vetett rendíthetetlen hitéről, a jelenlegi állapot nehézségeiről és küzdelmeiről, és Istentől való békesség járta át a szobát és a szíveinket. Igazából István bátorított bennünket.

Sokan imádkoztunk, és nem maradhatott el a szokásos zsíros kenyér zsúr sem, ahol további kedves és vicces történetek kerültek felelevenítésre. Ahogy Kovács Peti imádkozta, egy kicsit megízleltük, milyen lehet majd a Mennyben, amikor Isten gyermekei különböző helyekről érkezve szeretetben, békességben és vidámságban vannak együtt.

Egy felbecsülhetetlen értékű alkalom részesei lehettünk, hálásak vagyunk érte az Úrnak. Azt hiszem akik ott voltunk, mindannyiunk hitéletében nagyon komoly szerepet kapott Madarász István, ahogy az ő odaszánt és megalkuvást nem ismerő hitével vezetett és tanított minket. Most több mint 15 év után újra együtt lehettünk, együtt örülhettünk és bár az orvosok szerint búcsúznunk kell, bízunk Isten mindenható erejében és kegyelmében. Így gondolunk szeretettel és imádsággal Istvánra és a családjára. Köszönjük szépen ezt a feledhetetlen fiúórát!"

A felvétel készült: 

2011

Címkék: