Forrás:
Lukátsi Vilma Élő kövek c. könyvének előszavát Dr. Szentágothai János írta személyes tapasztalataiból, emlékeiből merítve (Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, Budapest, 1990, 9-14. o.). Az Előszó alábbi részletét a kiadó engedélyével adjuk közre.
 

(részlet)

Kora tizenéves gyermekkorom óta szüleim mellett talán Kiss Ferenc gyakorolta rám a legerősebb és legmeghatározóbb benyomást…
…az 1920-as évek közepétől, tehát a Keresztyén Testvérgyülekezet Kiss Ferencék szolgálati lakásán való megalakulásától, közvetlen szem- és fültanúja voltam sok mindennek – persze nem a felnőttekre tartozó belső tanácskozásoknak –, ami a fejlődő gyülekezeti életben történt. Szüleimnek nagy lakása lévén, a külföldi vendégeket, az életrajzban említett disztingvált angol öreguraktól egyszerű román parasztig, ők látták szállóvendégül. Így esett, hogy angol evangélizátorokat a városban ide-oda kísérve, az angol nyelvből, gondolkodásból és életformából szinte szüntelen „intenzív kurzus”-t kaptunk testvéreimmel együtt. Kiss Ferenc nem csupán a rendelkezésre bocsátott lakás folytán, de természetes határozottsága, páratlan bibliaismerete és bibliamagyarázatai eredetisége, véleményének és állásfoglalásának józansága nyomán automatikusan a közösség vezetőjévé vált. De ez valóban testvéri közösség maradt mindvégig, amelyet atyám filozofikus mélysége, Berliner Hugó szerénysége és alázata mögül minduntalan kiütköző rendkívüli műveltsége, Reichert Gyula volt evangélikus lelkész saját belső harcaiban letisztult széles látókörű szemlélete, később Ungár Aladár ritka nyelvkészsége és spontán áradó szeretete egy jól működő zenekarrá formált, amelyben szerény műveltségű és szegényes viszonyok közt küszködő tagok hangja sem veszett el. Ha olykor fel is ütötte fejét az ilyen közösségek ismert veszedelme, a „rajongás”, Kiss Ferenc és vezetőtársai azonnal szeretettel, de nagy határozottsággal emlékeztettek a „józanság lelkére”.

„Az igaznak emlékezete áldott.”  (Péld 10,7)