Forrás:
F. F. Bruce: In Retrospect - Remembrance of Things Past (Baker Book House, 1993, 89, 92-95. o.). Frederick Fyvie Bruce (1910-1990) testvér gyülekezeti hátterű teológus professzor, akinek személyes visszaemlékezéseit összegzi e posztumusz kiadvány. Az idézett részben magyarországi élményeiről ír, amelynek fordítását a kiadó hozzájárulásával adjuk közre. ^[1] Fordította: Baloghné Schiffmann Judit.

Amikor útnak akartam indulni Közép-Európában 1934 nyarán, kaptam egy bemutatkozó levelet, amit Henry Pickering úr, a The Witness (A tanú) akkori kiadója írt alá. (Még mindig megvan, bár már nem használom.) A lepecsételt, Witness fejlécű papíron ez a megszólítás állt: „Az Úr egész népének mindenhol!” Eltérő reakciókat váltott ki, amikor felmutattam. Csehszlovákiában F. J. Křesina örömmel vette kézbe, és azt mondta: „Ó, egy levél! Mindig szeretem, amikor testvérek levelet hoznak.” Magyarországon azonban Ungár Aladár félretolta, és azt mondta: „Miért mutatod ezt nekem?” – amivel arra célzott, hogy ő kész volt elfogadni egy hívő testvért kételkedés nélkül, nem volt szüksége egy harmadik fél ajánlására ehhez.

(…)

Magyarország és a magyar evangelikál mozgalom sokban eltért a Csehszlovákiában tapasztalhatótól, mégis egyformán üdítő volt mindkettő. 1934 szilveszterén látogattam először Magyarországra. Busszal utaztam Bécsből Budapestre. Ungár Aladár, egy magam korabeli ember hívott meg és fizette utazásom, akivel néhány héttel korábban találkoztam Bécsben. Ő akkor nem Budapesten élt (bár később odaköltözött), hanem Miskolcon, mintegy 180 km-re keletre, ahol számos szolgálata egyikeként egy keresztyén könyvesboltot vezetett. Megszervezte, hogy útban Miskolcra néhány napot Budapesten tölthessek.

Budapesten volt egy nagy és színes összetételű evangéliumi gyülekezet, amelynek közössége, azt mondhatnánk, hogy a hercegtől az utcaseprőig, az arisztokratáktól a kétkezi munkásokig mindenkit befogadott. Számos magas beosztású ember tartozott oda, akik közül legkiemelkedőbb Kiss Ferenc volt, a Budapesti Egyetem anatómus professzora. Kiss professzor az evangéliumi keresztyének szószólója volt mind a háború előtti, alatti és utáni kormányok felé. Egyformán bemerészkedett a nacionalista és kommunista bürokraták barlangjába, és szemük előtt rázva az ujját mondta: „Tudják meg…!” – és nemzetközi hírnevének köszönhetően olyan dolgokat tudott elintézni, amelyeket az átlag gyülekezetvezetők meg sem mertek volna kísérelni. Azon a szilveszter estén Budapesten ő fordította az újévi üzenetemet. Választékosan tolmácsolt, aki a hallgatóság összetételéhez igazította a fordítást. Egyszer egy fiatal brit evangélista látogatott Magyarországra, és lelkes beszámolókat küldött vissza az igehirdetéseit követő áldásokról. De az ő fordítója is Kiss professzor volt, és akik értették, azt mondták, hogy az áldás sokkal inkább a fordító kitűnő magyar szóhasználatának volt köszönhető, mint magának az előadónak. Kiss professzor a támaszoszlopa volt minden jó ügynek Magyarországon.

Ezt a szilveszteri alkalmat megelőzte egy imaóra, amelyen úgy vélem, a hangos imádság kétharmadát nőtestvérek mondták. Az egyik nőtestvér, Nádossyné, akinél megszálltam budapesti látogatásaim során, a korábbi budapesti rendőrfőkapitány özvegye volt. Számos testvért látott vendégül a tengerentúlról, mint pl. Theodore Roberts-et Londonból, akiről mélységes tisztelettel beszélt – „nagyon áldott ember”, mondta. Németországban, Ausztriában és Magyarországon nem ellenezték azon angol testvérek szolgálatát, akiket közösségen kívülinek tekintettek saját hazájukban, mint pl. Theodore Roberts és G. H. Lang. ^[2] Csehszlovákiában azonban nem biztatták őket: előbb hozzák rendbe ügyeiket az otthoni testvérekkel, mondták a cseh testvérek (akik, amint azt említettem, örömmel fogadták az ajánlólevelet).

Működött egy erős keresztyén kör a Budapesti Egyetemen, melynek pártfogója (mondanom sem kell) Kiss professzor volt. Ez a Pro Christo nevet viselte - emlékszem, hogy egy alkalommal így utaltak rá.

F. F. Bruce Miskolcon
Magyarország, 1935
Fotó: Roth Anni

Miskolc volt a központja egy valóban figyelemre méltó szellemi munkának, amelyet főleg zsidó keresztyének végeztek, akik úgy tűnik, meg tudták őrizni baráti kapcsolataikat más zsidókkal. Ungár Aladár maga is megtért zsidó volt, aki keresztyén szolgálatát az Üdvhadseregben kezdte Nagy-Britanniában és a Hitler-előtti Németországban. Felesége, Emmchen, egy elragadó német (nem zsidó) hölgy volt, akinek édesanyjáról mindig úgy beszélt Aladár, mint akitől jelentős szellemi segítséget kapott fiatal hívőként. Széleskörű prédikáló és tanítói szolgálatot végzett Magyarországon és a szomszédos német ajkú területeken A háború után Németországban telepedett le, ahol később meghalt.

De a legkiemelkedőbb keresztyén Miskolcon egy zsidó származású nő, Roth Anni volt. Fényképész üzlete volt a város egyik főterén, amelyet akkoriban Magyarország kormányzója után Horthy Miklós térnek neveztek el. Roth Annie olyan kitűnő fényképész hírében állt, hogy a magas társadalmi körökből, félretéve minden ellenérzésüket a zsidók iránt, őt keresték fel, hogy fényképet készíttessenek magukról. A műterem keresztyén összejövetelek helyéül is szolgált, ahová a környékbeli zsidók és nem zsidók jöttek beszélgetni és tanulmányozni a Bibliát. Emlékszem egy zsidóra, akit úgy mutattak be, mint nagy Talmudkennert (Talmud tudós). A közösség nem zsidó tagjai között volt egy helyi középiskolai tanár, aki amikor meghallotta egyszer, hogy a következő úti célom a szlovákiai Pozsony, azt mondta: „Különös számunkra annak gondolata, hogy a szlovákok is hívők lehetnek. Mindig úgy tekintettünk rájuk, mint ellenségeinkre.”

Állandó nyugtalanság volt Magyarországon a két háború között azon területek visszaszerzése miatt, amelyeket a Trianoni Szerződés nyomán csatoltak Ausztriához, Csehszlovákiához, Romániához és Jugoszláviához. Mindenütt látható volt a „Nem, nem, soha!” felirat (amelynek jelentése: 'Sohasem fogunk beletörődni Magyarország megcsonkításába!'), valamint nyilvános helyeken és járműveken a következő nemzeti hitvallás volt olvasható: „Hiszek egy Istenben. Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságában. Hiszek Magyarország feltámadásában.”

A nyugtalanságnak megvolt az utóhatása a szomszédos országok magyarlakta területein, még az olyan demokratikus országokban is, mint Csehszlovákia. Egy alkalommal, amikor Magyarországról Csehszlovákiába utaztam, Ungár Aladár megkért, vigyek néhány magyar énekeskönyvet a magyar keresztyéneknek. Ez teljesen törvényes volt, csupán postaköltséget spóroltunk meg azzal, hogy én vittem el. Amikor azonban átadta az énekeskönyveket, egy oldalt mindegyikből kitépett - azt az oldalt, amelyen a Magyar Himnusz szerepelt. Nem tudom, hogy a Magyar Himnuszt betiltották-e Csehszlovákiában, mindenesetre nem kockáztatott.

Ami a miskolci munkát illeti, a háború alatt súlyos csapást kapott az 1944-es zsidóellenesség megerősödésével. Abban az évben március és június között Adolf Eichmann volt a főnöke a magyar zsidók koncentrációs táborba való deportálásának, és ez alatt a három hónap alatt 381.600 zsidót deportáltak. Roth Anni az áldozatok egyike volt. Bármennyi idő is adatott neki a táborban, ahová elhurcolták, meggyőződésem, hogy ott elkezdődött a kegyelem munkája, de erről további részleteket nem tudok.

¹  F. F. Bruce: In Retrospect - Remembrance of Things Past. Baker Books, a division of Baker Publishing Group, 1993. Used by permission. All rights to this material are reserved. Material is not to be reproduced, scanned, copied, or distributed in any printed or electronic form without written permission from Baker Publishing Group.
A fordítás és megjelentetés a kiadó engedélyével történt. Engedélyköteles felhasználás. Minden jog fenntartva. Az anyag felhasználásához, szkenneléséhez, másolásához ill. bármilyen nyomtatott vagy elektronikus terjesztéséhez a Baker Publishing Group engedélye szükséges.
²  Langról lásd még a könyv 114. oldalán.