Esemény dátuma:
Szervező gyülekezet:
Férfiak Erdélyben
2018. március 3-án Biatorbágyról, Miskolcról, Egerből, Bódvaszilasról, Győrből és Budapestről összesen 13 magyarországi testvér látogatott el Kolozsvárra, hogy részt vegyünk az erdélyi testvérgyülekezetek férfi-konferenciáján. Már 2017. szeptemberében egy dömösi konferencián erdélyi vezető testvérek meghívtak bennünket, hogy újítsuk meg a közösséget egymással. Jó volt találkozni, régi arcokat felismerni, újabbakkal megismerkedni. A kolozsvári gyülekezeti ház szépen fel van újítva, és e szép környezetben pillanatfelvételként sorra hallgattuk meg egymás gyülekezeteinek beszámolóját. A biatorbágyi, bódvaszilasi, Budapest-Ó utcai, Eger-belvárosi, győri és miskolci tudósítás után az erdélyiek: Kőröstárkány, Parajd, Dicsőszentmárton, Vámosgálfalva, Segesvár, Máramarossziget, Géres, Szilágy-Kraszna, Kémer, Szilágynagyfalu, Nagykároly, Makfalva, Nagyvárad, Szászrégen és Kolozsvár következtek.
A találkozó során két igehirdetés hangzott el Babos Márton kolozsvári testvértől, illetve Madarász Tamástól. Hozzászólásokat, kérdéseket, valamint egy kiváló ebédet követően a testvéri találkozó levezető házigazdája, Bakó József testvér tárta elénk a záró-összefoglaló gondolatokat. Elmondta, hogy jelenleg egyrészt generáció-váltásban élnek, másrészt sokan kivándoroltak külföldre az erdélyi közösségekből. Az itthoniak is legtöbben igen elfoglalt életmódot folytatnak. Úgy látják, nyitniuk kell a világ felé, e téren már történtek is lépések, események. A kapcsolattartás javulásáért bátorított bennünket, hogy akár nagyobb létszámban is jöhetünk a jövőben Magyarországról a konferenciájukra. Elhangzott még, hogy három gyülekezeti üdülő is van Erdélyben, ezeket is különböző formációkban igénybe lehet venni. Részünkről a budapesti Húsvéti Konferenciáinkra minden évben szívesen várjuk az erdélyi testvéreket, a soron következő országos férfikonferenciánkra pedig meghívtuk az erdélyi gyülekezetek férfitestvéreit.
Másnap – vasárnap lévén - további gyülekezetekben vendégeskedtünk, amely keretében Nagyfaluba, Nagyváradra, Nagykárolyba és Szék községbe látogatott el egy-egy csoportunk. E helyeken részt vettünk a vasárnapi gyülekezeti alkalmakon, több helyen igével is szolgáltunk. A nagyfalusi gyülekezetben kedves alkalomként együtt örülhettünk egy hathetes kislány ünnepi gyermekbemutatójának is.
Összességében élménygazdag testvéri találkozásokban volt részünk, és főleg - Isten kegyelméből - egymás hite által épülhettünk.
Miskolc, 2018. márc. 11-én
szeretettel: Huba István