Forrás:
Berliner Hugó emlékirata a Magyarországi Szabad Egyházak közleményeiben jelent meg (Szabad Egyház c. ad hoc folyóirat, 1946, 49. o.). Lukátsi Vilma Élő kövek c. könyvében idézi az írást (Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, Budapest, 1990, 69-70. o.), amely részletet a kiadó engedélyével adjuk közre.
 

Szeretném elmondani, mit láttam meg 1923 őszén a Testvérgyülekezetben, amikor oda lábamat először, másodszor és harmadszor betettem. Első csodálatos észleletem az az egység volt, amely ott társadalmilag, vagyonilag és műveltségben egymástól hihetetlenül különböző emberek között fennállott, és ami az első világháború után Budapest társadalmi berendezéseinek szomorú ziláltságában különösen meglepő volt. Második észleletem az az egyszerű, őszinte szívesség és szeretet volt, amellyel engem, a test szerinti zsidót, az akkori ún. keresztyén kurzus rideg gyűlölködései idején fogadtak és kezeltek. A harmadik észleletem aztán, amely utolsó ellenállásomat is legyőzte, az volt, hogy az elsőként észlelt egységet ugyanaz az értehetetlen és előttem addig ismeretlen szeretet hatotta át és tartotta fenn, mint amely felém is megnyilvánult… Ami 25 évig emlékezetem küszöbét soha át nem lépte, elemi erővel lépett át rajta: az a jelenet ti., amelyet Mózesről és az égő csipkebokorról gyermekszemeim előtt ábrázolt akkori nevelőm.

E három tapasztalat egyszeriben megoldotta súlyos problémámat zsidóságom kérdésében, amelyet a keresztyén társadalom – beleértve abba legjobb barátomat is – bennem mindig jobban kiélezett. Hogy mit jelentett számomra annak megtapasztalása, hogy Krisztus „lerontotta a közbevetett válaszfalat az Ő testében” (Ef 2,14), azt hiába kísérelném emberi szavakkal kifejezni; de mély alázattal emlékszem vissza, hogy ami nekem felszabadulás volt, az testvéreimnek Isten záloga volt arra, hogy szolgálatukat Isten akarata szerint, Krisztus szellemében és indulatával végzik.

Engem aztán több más test szerinti zsidó is követett, akik a Testvérgyülekezet munkája folyamán fogadták be szívükbe a drága Fiút…

A Testvérgyülekezet élete az Ef 4,11-16 szerint folyik. A gyülekezetben különböző lelkek nyertek és nyernek tanítói tálentumot az Ige magyarázására, mások a lelkek felett való leggyengédebb pásztorkodásra és különböző egyéb munkák elvégzésére a Magasságos Istennek legméltóságteljesebb szolgálatában… Az Úr Jézus főpapi imájában az Övéi egységéért könyörgött, amelyet Urunk imájának meghallgatásaként és áldozatának gyümölcseként az Atya nékünk adott. Más gyülekezetekben élő drága testvérekkel az Úr Jézus szerelmének szálai kötnek össze az Úr láthatatlan testében.