Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetek
Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetek webhelyen lett közzétéve (https://mktgy.hu)

Címlap > Roth Anni emlékkiállítás

Roth Anni emlékkiállítás [1]

Esemény dátuma: 

2012.11.18. - 2012.12.09.

Szervező gyülekezet: 

Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet [2]

2012. november 18-án gyülekezetünkben Roth Anni emlékkiállítás nyílt. Roth Anni 1902 és 1942 között élt, és Miskolcon a 30-as évek elején tért krisztusi hitre. Gyülekezetünk egyik alapító tagjaként tartjuk számon. Életének fontos állomásait és a korszak miskolci körülményeit ismerhetjük meg a Csolák Béla által gondos munkával összegyűjtött kiállítási anyagon keresztül. A tárlat több mint egy esztétikai élmény, több mint egy történeti visszatekintés – leásás a mélyebb rétegekbe. Megtekintése által megismerhetjük ennek a mély hitű, erős jellemű, önzetlen - később mártírhalált halt - zsidó testvérnőnknek az életét. A kiállított anyagok böngészése közben elgondolkodhatunk, hogyan lesz valaki olyan rendíthetetlen, hogy még az életét sem félti. Pedig ő megmenekülhetett volna … A kiállítás anyagáról készült fotókat a gyülekezetünk honlapján lehet megtekinteni a www.ktgymiskolc.hu [3] weblapcímen. Roth Anniról ugyanott a Történetünk címszó alatt is találunk információkat.

  • Bejelentkezés
  • E-mail
  • Impresszum

Forrás webcím: https://mktgy.hu/esemeny/roth-anni-emlekkiallitas

Hivatkozások
[1] https://mktgy.hu/esemeny/roth-anni-emlekkiallitas
[2] https://mktgy.hu/gyulekezetek/miskolci-keresztyen-testvergyulekezet
[3] http://www.ktgymiskolc.hu